12. fejezet
A sárkányrezervátum
Tom ingerült hangulatban lépett be Dippet irodájába, aki szigorú hangnemben kérdőre vonta őt a tettéért.
- Tom Denem - szólt kimérten -, mivel indokolja, hogy megszegte a vizsgaszabályzatot?
- Őszintén sajnálom, igazgató úr - felelte erőltetett megbánást tanúsítva. - Mivel Merrythought professzor beszélt nekünk az összes létező varázslatról, azt gondoltam, hogy az erősebbek alkalmazása engedélyezve van a vizsgán.
- Dumbledore professzor úr világosan közölte, hogy tilos az átkokat használni a vizsgázás során - válaszolta Dippet. - Tisztában van vele, hogy ezért eltanácsolhatom a Roxfortból?
- Ha egy nap az aurori hivatást választjuk, akkor hogyan leszünk képesek elfogni a fekete mágusokat, ha nem sajátíthatjuk el a tiltott varázslatokat a gyakorlatban? Önvédelmi célból sem ölhetünk?
- Nézze, Tom! - kulcsolta össze ráncos kezeit az igazgató. - Megértem Önt, hogy szükségesnek érzi az egyéb varázslatok használatát, de ehhez egy hivatásos aurorral kell tárgyalnia, akitől engedélyt kaphat, hogy bizonyos esetekben tiltott átkokat alkalmazzon. Tudnia kell, hogy kizárólag a miniszter urat védő aurorok számára engedélyezett a Főbenjáró átkok és más tiltott varázslatok használata.
- Ön hat éve ismer engem, uram - folytatta Tom. - Jól tudja, hogy nem állt szándékomban komolyabban ártani annak a lánynak.
- Én hiszek Önnek, de az a lány meg is halhatott volna az átoktól. A Sectumsempra különösen veszélyes varázslat, amelynek engedély nélküli használatáért az elbocsájtás után az Azkabanba is kerülhet.
- Nem ad számomra még egy esélyt? - kérdezte most már kétségbeesetten, mire az igazgató így felelt:
- Adok még egy lehetőséget, ha elvégzi a kiszabott büntetőmunkát. Jövő évben megrendezik iskolánkban a második Trimágus tusát, amelyhez nyár előtt be kell szereznünk a szükséges eszközöket. Megkérem, hogy az év végi vizsgák előtt utazzon el Romániába és segítsen idehozni a sárkányokat az ottani rezervátumból. Ha becsülettel végrehajtja a feladatot, akkor részt vehet a tusán is, ha jelentkezni kíván rá.
- Köszönöm, uram - felelte elmosolyodva, majd megkérdezte:
- Megengedi, hogy a lányt is magammal vigyem? Szeretném jóvá tenni vele szemben a hibámat, ezért úgy gondolom, hogy neki is jót tenne, ha eljönne velem a sárkányrezervátumba.
- Ha a lány hajlandó Önnel tartani, akkor elkísérheti Romániába segítőtársként - válaszolta, majd felajánlotta Tomnak, hogy vegyen pár szemet a pattogó cukorból, hogy lenyugodjanak az idegei.
Tom miután elhagyta az igazgatói irodát megkönnyebbülten felsóhajtott és leballagott hozzám a Gyengélkedőre. Amikor benyitott látta, hogy a szoba sarkában lévő ágyban fekszek, miközben Poppy Pomfrey kötözi a lüktető sebeimet.
- Az igazgató úr küldött, hogy beszéljek a kisasszonnyal - mondta Tom, és az idős ápolónő lesietett a konyhába, hogy gyömbér teát hozzon.
- Mit akarsz? - kérdeztem haragosan, amikor leült egy székre az ágyam mellé.
- Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek - felelte, majd hozzátette:
- Nem azért tettem ezt veled, hogy veszítsél.
- Akkor miért tetted ezt velem? - kérdeztem értetlenül.
- Layla - simogatta meg a fejemet - ha nem használsz tiltott átkot, akkor az ellenség előbb fog megölni, mielőtt védekezhetnél.
- Ezt, hogy érted? - ültem fel erőlködve. - Dumbledore professzor közölte velünk, hogy nem használhatunk tiltott varázslatokat.
- Dumbledore megtiltja, hogy valódi mágiát használjunk! - válaszolta kissé felindultan. - Szükség esetén be kell vetnünk olyan varázslatokat, amelyek halálosak is lehetnek. Ha ezt nem tanulod meg, akkor nem leszel képes harcolni az ellenséggel. Ha egy mágus végezni akar veled, akkor neked kell előbb kimondanod a gyilkos átkot. Más különben meghalsz vagy gyáván elmenekülhetsz.
- Miért nem közölted velem, hogy nem áll szándékodban a vizsgaszabály szerint eljárni?
- Azért, hogy tapasztald meg milyen helyzetbe kerülsz, amikor egy ostoba, vén varázsló utasításait követed és nem a saját fejeddel gondolkodsz. A párbajszakkör vizsga számunkra nem egy gyakorlati varázslás elsajátítása, hanem a mágia igazi arcának a bemutatása. Egy valódi küzdelem során azonban alkalmazni kell a tiltott átkokat, ha életben akarunk maradni. Ezt ne feledd!
Én elgondolkozva a válaszán bólintottam, majd megkérdeztem:
- Neked köszönhetően most évet fogok ismételni?
- Nem hiszem - mondta magabiztosan. - Sikerült kiverned a pálcát a kezemből, amely által győzelmet arattál. Engem pedig majdnem kicsaptak, de az igazgató adott helyette büntetőmunkát, amellyel kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy van-e kedved részt venni benne?
- Csak akkor fogadom el az ajánlatodat, ha veszélytelen a dolog - feleltem kimérten.
- Eljössz velem Romániába, ahol a varázsvilág legnagyobb sárkányrezervátuma található?
- Miért küld téged az igazgató egy rezervátumba?
- Jövő évben megtartják a suliban a Trimágus tusát, amelyen három különböző varázslóiskola fog részt venni. Ha nem hallottál még róla, akkor útközben elmesélem a részleteket. Az a feladatom, hogy elhozzak onnan néhány sárkányt a tusára. Ha szereted a sárkányokat, akkor érdemes megnézned a rezervátumot.
- Rendben - fogadtam el végül az ígéretes kaland ötletét, és Tom odahajolt az arcomhoz.
- Megbocsátasz nekem az okozott fájdalomért? - kérdezte sunyin.
- Megbocsátok, de ne tegyél velem ilyet még egyszer - feleltem.
Tom mosolyogva bólintott és lágyan megcsókolt.
Ekkor megjelent az ajtóban Pomfrey egy bögre forró teával a kezében.
- Idő kell, amíg megerősödsz, Layla - mondta komolyan. - Idd meg a teádat, és pihenj még néhány órát, hogy erőre kapjál! A sebesüléseid még nem forrtak be teljesen.
- Köszönöm, Madam Pomfrey - mondtam, és lassan kortyolgattam az édes gyömbérteát.
- Te viszont ne hízelegj a leánykának, miután majdnem megölted őt! - szidta össze Tomot, aki válasz nélkül csak vigyorgott.
Miután Pomfrey távozott, Tom e szavakkal fordult hozzám:
- Ha felgyógyultál a sérüléseidből végrehajtjuk a büntetőmunkát, de feltétlenül követned kell az utasításaimat, ugyanis nem fogunk vonatra szállni, sem unikornis háton repülni, sem hoppanálni vagy volt-nincs szekrényben utazni.
- Akkor hogyan akarod elhagyni az iskolát? - kérdeztem.
- Holnap kiengednek a Gyengélkedőről, és akkor megtudod - mondta, majd így felelt:
- Ígérem, hogy felejthetetlen kalandban lesz részed - mondta, és ravaszkásan mosolyogva búcsút vett tőlem.
Másnap délelőtt elhagyhattam a Gyengélkedőt. A nagyteremben ebédidő alatt odajött hozzám Merrythought professzor, hogy az állapotom felől érdeklődhessen.
- Jobban érzi magát, Layla? - kérdezte meleg hangon. - Nem fájnak már a sebei?
- Köszönöm, hogy érdeklődik irántam, professzor úr - feleltem elmosolyodva. - Szerencsére már nem érzek fájdalmat.
Merrythought elégedetten bólintott, majd a kezembe adott két bilétát rajtuk a Mardekár ház jelképével.
- Ezt a mágikus bilétát a sikeres vizsga letételéért adom Önnek. A másikat adja át az ellenfelének, akit ha én lennék az igazgató nem a sárkányrezervátumba kísérné, hanem a Mágiaügyi minisztériumba, hogy vallomást tehessen ellene. A bilétát feltétlenül tartsa meg, mert bizonyos varázslatokhoz szüksége lesz rá.
- Köszönöm szépen, professzor úr - mondtam, és megörülve átvettem a bilétákat.
A professzor kedves szavakkal elbúcsúzott tőlem, és visszasétált a tanárokhoz. Nem sokkal ezután leült mellém Tom, és így szólt hozzám:
- Ígéretemhez hűen elhoztam a szükséges eszközt, amely az utazásunkhoz kell - mondta, és megmutatta nekem a markában lévő vízinövényt.
- Mi ez, Voldemort? - kérdeztem.
- Varangydudva - felelte. - Ez által képes vagy egy órán át levegő nélkül a vízben tartózkodni.
- Mi szükség van ilyesmire?
- Jártál már a prefektusi fürdőben? - kérdezte, és én megráztam a fejem.
Ebéd után Tom felhívott az ötödik emeletre, ahol a prefektusoknak épített mosdóhelyiség állt. Tudta a belépési jelszót, ezért nem kellett ajtónyitó varázslatot alkalmazni. Az pedig a pacsuli volt. Odabent meleg gőz és különböző illatosítók szaga csapta meg az orromat. A falak és a padló fehér márványból készült, és a világítást eléggé furcsa módon oldották meg. Egymáshoz erősített viaszgyertyákat függesztettek a plafonra, amelyek csillárba foglalva meredeztek. Az ablakokat szintén fehér függönyök takarták. Középen egy széles márványmedence állt, amely köré rengeteg csap volt elhelyezve. Ezekbe különféle drágaköveket raktak, így minden csapból más folyt ki. Valamelyikből habfürdő, másikból olaj, a harmadikból kristályvíz, a negyedikből mágikus buborékok, az ötödikből pedig tej és méz. Tom egymás után nyitotta meg a csapokat, aztán elmosolyodva így szólt:
- Egyszer fürdünk együtt? - kérdezte és csábos tekintettel megnyalta élénkpiros ajkait.
- Lehet róla szó, ha majd idősebbek leszünk - mondtam, és ő kézen fogva belépett velem a medencébe.
- Kellemes a víz? - kérdezte, amikor a nyitott csapok alá álltunk.
- Kellemes és langyos - feleltem, és csodálkozva megkérdeztem:
- Nem baj, hogy csurom vizes a ruhánk?
Tom megcsóválta a fejét, és kezembe adta a varangydudvát.
- Vedd be és tartsd a szádban! Kicsit keserű, de ne köpd ki! Rendben?
Én beleegyezően bólintottam, és bekaptam a növényt, amely a kígyó mérgénél is keserűbb volt. Nem is tudtam volna kiköpni, miután összeragasztotta a fogsoromat. Egy nyálkás, ragacsos anyagot éreztem a számban, amely zöldre festette a szám szegletéből kicsorduló nyálat. Tom hirtelen megragadott a karomnál, és a víz alá nyomott. Nem tudtam mire vélni a cselekedetét, ezért hevesen rugdalóztam. Egyszer csak azon vettem észre magam, hogy tudok lélegezni a víz alatt. A keserű íz elmúlt, és a fülem mögött egy puha állagú anyagot éreztem, amely lehetővé tette, hogy képes legyek a víz alatt levegőt venni. Az ujjaim között békahártyák feszültek. A lábaim helyén pedig egy-egy haluszony jelent meg. Tom kimondta a Buborék-fej bűbájt, és azonnal a víz alá merült. A száján egy nagy buborék jelent meg, amely befedte fél arcát. Beszélni nem tudott hozzám, csak intett, hogy kövessem. Oda úszott a lefolyóhoz és kihúzta a dugót. A víz elkezdett lefelé folyni, és mi egymásba kapaszkodva végigmentünk a hosszú vízcsövön. A cső belseje sötét és szűk volt, a víz pedig sebesen zúdult a vízcsővezetékben. Végül elértük az alját, ahonnét a roxforti Fekete tóba kerültünk. A víz kissé hideg volt, de hamar meg lehetett szokni. Tom megfogta az arcomat mindkét kezével, majd szorosan magához ölelt. Percekig a víz alatt lebegtünk egymás karjaiba borulva, mígnem különös dallam ütötte meg a fülünket. Tom felismerte a sellők dalát, és pálcáját elővéve jelzett, hogy ússzunk tovább. Hamarosan egy hínár rengetegbe tévedtünk, és a hatalmas, sötétzöld növények között nehéz volt közlekednünk. A sellők dala egyre erősebben hallatszott, ahogy kijjebb úsztunk a hínárerdőből. Ám hirtelen valami elkapta az egyik lábamat és erősen szorongatni kezdte.
- Voldemort! Segíts! Valami elkapott! - mondtam nehézkesen, miközben fulladozni kezdtem.
Tom észrevette az alattunk gyülekező kákalagokat, és pálcájával egyenként kezdte öldösni őket. A vérszomjas, polipszerű lények azonban körénk úsztak, és csápjaikkal rátekerték magukat a testünkre. Éles fogaikkal több helyen megharaptak minket, súlyos sebeket ejtve rajtunk. Tomnak kis idő multán elege lett az egyenlőtlen küzdelemből, és egy ügyes mozdulattal előrántott a talárjából egy kicsi üvegcsét, amelyben tejfehér folyadék lüktetett. A szájához emelte és kiitta az utolsó cseppig. A varázsszer hatására tigriscápává változott, és percek alatt széttépte a felénk úszó kákalagokat. Húsmetsző fogaival cafatokra cincálta szét a vízi bestiákat, és a maradék rémülten ficánkolt el közelünkből. Gyorsan lubickolva folytattuk tovább utunkat, miközben egy sellő úszkált előttünk. Úgy tűnt, nem akar támadni, inkább mutatta nekünk az utat Románia partjáig. Egy óra múlva ismét szárazföldön voltunk. Épp idejében, mivel a varangydudva hatása megszűnt, és ki köptem a növényt a vizes talajra, amelytől másnap reggelig rossz volt a szám íze. Tom kivergődött utánam a partra, és erős uszonycsapások közepette visszaváltozott emberré.
- Köszönöm, amit értem tettél, Voldemort - simogattam meg a fejét barátságosan.
- Nincs mit - felelte meleg hangon, és feltápászkodott.
- Azt hiszem, megérkeztünk - mondtam, és szétnéztem az ismeretlen tájon.
- Igen, itt vagyunk - állapította meg ő is. - A rezervátum nincs messze innen. Ismerem az utat odáig.
Nekivágtunk az útnak, és több órás gyaloglás után eljutottunk a sárkányrezervátumhoz. A főbejáratot exterminátor-varázslók őrizték, akiknek fel kellett mutatnunk a belépési engedélyünket. Ezek pedig a Merrythought professzortól kapott biléták voltak. Szerencse, hogy magamnál őriztem őket, a másikat nyomban átadtam Tomnak. Amikor odaértünk a varázslók komor tekintettel elénk álltak, mi pedig magyarázkodás nélkül megmutattuk nekik az engedélyünket. Azok kérdezés nélkül átengedtek miket, és büszkén beléptünk a sárkánykertbe. Tom kivett a zsebéből két pattogó cukrot, majd így szólt:
- Kérsz pattogó cukrot? Dippet irodájából hoztam, aki megkínált vele.
- Igen, kössz - feleltem, és számba vettem az erős ízű, fekete cukorkát.
A rezervátumban mindenfelé vad sárkányokat láttunk, amelyeket kemény vasketrecekbe zártak. Tom útközben elmagyarázta nekem a sárkányfajtákat.
- Nézd, Layla! - mutatott egy csillogó szemű, szivárvány pikkelyes példányra. - Ez az Antipoduszi Opálszemű sárkány. A legszebb fajtaként tartják számon a mágusok. Új-Zélandon honos és viszonylag békés természetű. A tojása humusz szürke, ezért könnyen összetéveszthető egy őskövülettel.
- Hány fajta sárkány létezik? - kérdeztem kíváncsian.
- Tíz van összesen - mondta, és folytatta a következő fajtával.
- Ez itt a Hebridai Feketesárkány. Ezzel kapcsolatban a hebridai MacFusty mágus család végzi a vadőri teendőket, akikhez az igazgató úr küldött minket.
- Azt hittem, hogy az exterminátor-varázslókkal kell tárgyalnunk a sárkányelvitellel kapcsolatban - mondtam kicsit meglepődve.
- A MacFusty család felel itt mindenért, de elsősorban feketesárkányokat felügyelnek. Velük kell beszélnünk.
Elhaladtunk két ketrec mellett, amelyekben dühöngő sárkányok morogtak, és tüzet okádtak felénk. Nem messze egy faviskót pillantottunk meg, amelynek az ajtajában négy varázsló és két boszorkány tartózkodott. Ott ismét felmutattuk a bilétákat, és az egyik varázsló így szólt hozzánk:
- Üdvözlünk titeket Románia legnagyobb és leghíresebb sárkányrezervátumában! - köszönt ránk barátságosan. - Mi célból érkeztetek ide a Roxfortból?
- Az iskola igazgatója, Armando Dippet megkért minket, hogy segítsünk elszállítani Skóciába a sárkányokat a jövő évi Trimágus tusára - válaszolta Tom.
- Az igazgató úr kellőképpen felvilágosított titeket a munkával járó veszélyekről?
Tom mosolyogva bólintott, majd az egyik boszorkány ezt kérdezte:
- Végzősök vagytok? - érdeklődött.
- Ő hatodéves, én még csak az ötödik évet járom - szólaltam meg kedvesen.
- Ilyen fiatal diákokat nem szoktam megbízni ezzel a komoly és nehéz feladattal - jegyezte meg a varázsló. - A sárkányok befogására és idomítására kizárólag speciálisan képzett mágusok vállalkozhatnak.
- Milyen pályára készültök? - kérdezte a boszorkány kíváncsian.
- Az aurori hivatást fogjuk választani - adott választ a kérdésére Tom. - Az exterminátor-mágus szakma mellett nem áll szándékunkban elkötelezni magunkat.
- Ahhoz, hogy elvégezzétek a feladatot mindenképpen meg kell ismernetek ezt a tevékenységet - mondta a varázsló, majd így folytatta:
- A sárkányokat ketrecekben szállítjuk, de előbb be kell fogni őket. Van bátorságotok vállalkozni rá?
- Igen - felelte Tom vigyorgó ábrázattal. - Imádjuk a sárkányokat.
- Akkor kövessetek! - intett a boszorkány, és elvezettek minket a szabadon lévő sárkányok területére.
A füves tisztáson cementszürke tojások voltak egy nem túl mély gödörbe rakva. A varázsló e szavakkal fordult hozzánk:
- A környéken egy Magyar Menydörgő sárkány tanyázik, amely itt rakta le a tojásait. Hamarosan visszatér a fészkéhez a zsákmánnyal. Ha sikerül befognotok, akkor teljesítettétek a feladat első fázisát.
- Legyetek rendkívül óvatosak, mert ez a legveszedelmesebb fajta az összes közül! A közelben képzett varázslók fognak figyelni, hogy szükség esetén segíteni tudjanak - mondta a boszorkány és társával együtt magunkra hagyott minket.
Fél órán át várakoztunk, mígnem egy hatalmas árnyék vetült a földre. Tom és én döbbenten felnéztünk és láttuk, hogy a hatalmas sárkány vad szárnycsapkodásokkal készül leszállni.
- Van ötleted hogyan fogjunk be egy ekkora bestiát? - kérdeztem, miközben elrejtőztünk egy magas szikla mögé.
- A pálcánk az egyetlen segítőeszközünk - felelte, és cseles mozdulattal megidézett egy bűbájt.
- Mobiliarbus! - suttogta, és az egyik tojást kiemelte a fészekből.
A nagyméretű, kemény héjú tojást lebegve elirányította a sziklánkhoz, és belecsúsztatta a magával hozott bőrtokba, amelyből egyszer a halálfaló öltözékeket és álarcokat vette elő.
- Amikor a sárkány észreveszi a hiányt, akkor elkapjuk - mondta.
- A tojással mit fogunk csinálni? - kérdeztem.
- Megtartjuk - vágta rá kimérten. - Nem fognak rájönni, hogy nálunk van.
- Megőrültél? Nem csempészhetünk ki a rezervátumból egy sárkánytojást engedély nélkül! Ráadásul, ha az igazgató és a tanárok rájönnek, akkor mindkettőnket kicsapnak!
- Layla! - nézett rám kajánul mosolyogva. - A Gringottsból sikeresen visszaszereztük az örökségemet, és nem kértünk engedélyt a koboldoktól. Akkor azt mondtam neked, hogy bízz bennem. Hát, bízz bennem most is!
- Ez az ötlet akkor is irreális! - ellenkeztem.
- Te nem örülnél neki, ha lenne egy saját sárkányunk, amit felnevelhetnénk? Gondold el, milyen sok örömet okoz egy házi sárkány kedvenc.
- Mondd, hol tartanánk?! Az iskolába nem vihetjük. Ráadásul mit csinálunk vele, ha majd megnő?! Az itteni varázslók közölték velünk, hogy rendkívül vadak a sárkányok. Előbb fog felfalni minket, mielőtt felnevelnénk!
- Nem fog felfalni minket - tiltakozott dacosan. - Ettől nem kell félned.
- Komoly bajunk fog származni ebből - szögeztem le a vitánkat, és hirtelen lecsapott a sárkány a fészek mellé.
Félelmetes agyarai között egy juhot tartott, amit lerakott a fűbe. A madarakhoz hasonlóan képes volt számon tartani a tojásait, és amikor feltűnt neki, hogy egy hiányzik először vad morgásban tört ki, aztán perzselő lángcsóvákat okádott ki vérvörös torkából.
- Eljött a pillanat! - mondta Tom, és kimondta a következő bűbájt.
- Aqua Eructo! - kiáltotta, és pálcájának végéből egy erős vízsugár tört elő, amely a veszedelmes sárkány szájába lövellt.
A víz pillanatok alatt eloltotta a tüzet, és én a következőt mormoltam:
- Locomotor mortis! - mondtam hangosan, és a sárkány lábaira nehéz vasbilincsek rögzültek.
Szerencse, hogy az egyéb felszerelések kéznél voltak az exterminátor-varázslók jóvoltából, akik a fák mögül figyelték az eseményeket. Tom ekkor kimondta a következő átkot.
- Imperio! - mondta, s azzal a sárkány engedelmesen letette fejét a fűbe.
Elcsalogattuk az üresen álló ketrecekhez, és az egyikbe megpróbáltuk beterelni. Ám egyetlen varázslat sem tart végtelen ideig, így amint megszűnt az Imperius-átok hatása a menydörgő sárkány azonnal támadásba lendült. Óriási, gyilkos fogaival megpróbált elkapni minket. Az utolsó pillanatban sikerült félreugranunk a harapásai elől. Tom váratlanul kimondott egy újabb átkot.
- Stupor! - ordította, mire a fenevad kábultan összerogyott.
- Reducio! - kiáltottam, és a sárkány akkorára zsugorodott, hogy elfért a tenyerünkben.
- Okos kislány - dicsért meg Tom, és megcsókolt.
- Kössz - sóhajtottam, és bezártuk a ketrec ajtaját.
A MacFusty család tagjai kezet szorítottak velünk, és gratuláltak nekünk. A sikeres feladat elvégzése után rövid pihenőt tartottunk, majd az exterminátor-mágusok ellenőrzése alatt befogtuk a következő sárkányt. Este tizenegyre lettünk készen. A Mágiaügyi minisztériumból oda hívtak egy tucat aurort, akik hajóra rakták a befogott sárkányokat. Mi pedig hoppanáltunk a sárkányvadőr család otthonának kandallójában, és éjfélre visszatértünk a Roxfortba. Az alagsorban kötöttünk ki, ahol a falból váratlanul előtűnt a Szükség Szobája. Úgy jelent meg előttünk, ahogy éppen szükségünk volt rá. Amikor beléptünk a titkos szobába csupán egy kandallót láttunk, amelyben tűz lobogott. Tom rátette a lopott tojást, majd így szólt:
- A Szükség Szobájában csak mi fogjuk látni a sárkánytojást. Ha majd eljön az ideje, akkor ki kell és elrejtjük.
- Veszélyes dolgot játszunk - mondtam rosszallóan, és ő kivett a tokból még kilenc tojást.
- Hogy tudtál ennyi sárkánytojást ellopni? - kérdeztem elképedve.
- Szakértője vagyok a tolvajlásnak - felelte ravaszkásan. - Idővel a többit is ki fogjuk kelteni. Mi leszünk az egyetlen diákok, akik sárkányokat nevelnek.
Végül kihúzott a tokból egy sárkánymintás vászonzsákot, és kiszedett belőle tíz apró méretű sárkányt.
- Tartsd magadnál őket! Jó, ha van az ágyad mellett néhány harapós bestia - mondta, és kezembe adta a sárkányokkal tömött, füstölgő zsákot.
- Te nem kérsz belőlük? - kérdeztem megadóan.
- Egy hónapig nálad lesznek, azután pedig én vigyázok rájuk egy hónapon keresztül. Ne félj! Ezek sohasem fognak megnőni, mivel különleges varázslatok hatása alatt állnak.
- Furcsa fiú vagy, Voldemort - jegyeztem meg félig bosszúsan.
Miután gondosan elhelyeztük a kandalló körül a többi tojást a Szükség Szobája bezárult mögöttünk és eltűnt a kőfalon. Azután kimerülten nyugovóra tértünk, hogy a holnapi bájitaltan órára kipihenten mehessünk.