18. fejezet
Dormir morum
Aznap este megérkeztem Little Hangletonba, a Denem birtokhoz. A ház még Tom varázslatának védelme alatt állt, ami azt jelentette, hogy Fergus nem jutott el idáig. Felsiettem az emeletre a rozoga, nyikorgó falépcsőn és ellenőriztem a szelencét. A kisdoboz érintetlenül állt a Denem házaspár ágya mellett levő éjjeliszekrényen. Odamentem és könnyes szemmel magamhoz vettem, mintha már a fiamat ölelném át. Túl késő volt ahhoz, hogy idehívjam Tomot, de nem mertem elhagyni a házat, ezért úgy döntöttem, hogy itt töltöm az éjszakát. A szobában minden rendezett volt. Gondosan meg volt ágyazva, a padló csillogott a tisztaságtól és a bútorok is a helyükön voltak. Lefeküdtem az ágyra, de alig tudtam elaludni. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy a gyerekünk élete veszélybe kerül, ha Fergus megtalálja a szelencét. Sokáig jártattam a gondolataimat a Roxfortban töltött eseményeken, majd a falon lévő órára néztem. Féltizenkettő volt. Visszatettem a szelencét az éjjeliszekrényre, és lassacskán behunytam a szemem. Az éjszaka órái pedig csak teltek. Mélyen aludtam, amikor valaki megfordította a szoba ajtajának kilincsét. Harry jött be kezében a fekete aranyvillával. Tucatnyi mérges kígyó követte, amelyeknek párszaszóul parancsolt. Zajtalanul az ágyhoz lépett, és alaposan megnézett tűzvörös szemeivel. Szépnek talált, de elsősorban a feladatára koncentrált. Mivel nem húzhatta az időt fölém hajolt, és finoman szájon csókolt. A szelence mellett volt az Ismétlő Nyuszi, amely hirtelen megszólalt:
- Szarvacskák! Szarvacskák! Szarvacskák! - mondogatta, miközben rezegve pattogott, akár a vekkeróra.
Az erős vinnyogásra ébredezni kezdtem, és Harry rémülten hátrált az ajtó felé. Nem számított rá, hogy a fején nőtt szarvakkal lebukik egy varázsjáték előtt, amely végül felébresztett álmomból. Amikor kinyitottam a szemem nem láttam senkit, csak a tárva nyitva hagyott szobaajtót. Először azt hittem, hogy Fergus tört be a házba, de a nyuszi szavai más behatolóra utaltak a szarvacskák szó ismétlésével. Gyorsan magamra öltöttem egy köntöst, és pálcámat előre szegezve kiléptem a házból. A sötét terepen senkit nem láttam, csak Clio cicám bóklászott a közelben lévő fák és bokrok között. Elkezdtem őt hívni.
- Clio! Gyere be, Clio! - szólongattam, mire előjött a sötétből.
A következő percben Harry jelent meg az egyik fánál. A kezében lévő aranyvilla ágai izzó nyársakként világították meg az arcát.
- Ki vagy te? - kérdeztem rémült arccal.
- Igazán szép cicád van - dicsérte meg Cliot barátságosan. - Soha nem láttam még ilyen különleges példányt.
- Miért törtél be a házamba? - kérdeztem tovább.
- Te vagy Tom Denem menyasszonya, ugye? - kérdezett vissza mosolyogva.
- Igen - válaszoltam. - Kitől hallottál rólam?
- Tom sokat mesélt rólad. Ő küldött, hogy vigyázzak rád - felelte.
- Tom sohasem említett téged - válaszoltam kimérten. - Ki vagy te?
- A nevem Har… - mondta, és hirtelen elakadt a szava, amikor eszébe jutottak Charlus szavai, hogy nem fedheti fel előttem a kilétét.
- Szólíts Jedusornak - válaszolta fél perc csend után.
Hiába, nem volt könnyű megszoknia az új nevét, ahogy az is komoly erőfeszítésébe került, hogy nagyapja kedvéért és a küldetés végrehajtásának érdekében valaki mássá váljék. A közeljövőben Harry Potterként fog megszületni és ismét önmaga lehet, de Voldemort múltjában Jedusorként kell élnie, amíg a feladatát nem teljesítette. Ez pedig egész lényét igénybe vette. Beengedtem Cliot a házba, és így szóltam hozzá:
- Van kedved bejönni? - kérdeztem.
- Örömmel elfogadom a meghívásodat - felelte meleg hangon, és követett a házba.
Besétáltunk Tom nagyszüleinek hálószobájába, ahol Harry helyet foglalt egy karosszékben. Az előtte lévő asztalon egy kis viaszgyertya égett, mellette pedig egy hamuzó tálca volt. Amíg a konyhában vacsorát készítettem az egyik kígyó bekúszott a szobába és rátekeredett Harry nyakára, aki gonoszan elmosolyodva megpuszilta hűséges barátját. Az ördögvillát nekitámasztotta a székének, hogy szem előtt tarthassa. Kisvártatva visszajöttem és egy hidegtálat meg egy pohár bodzaszörpöt tettem elé.
- Remélem, nem gond, hogy csak hideg étellel szolgálhatok - mondtam kedveskedően, és leültem vele szemben egy rozoga székre.
- Semmi baj - felelte nyájasan, és jóízűen elfogyasztotta az ízletes vacsorát.
- Régóta ismeritek egymást Tommal? - érdeklődött, miközben iszogatta a bodzaszörpöt.
- Csak három éve ismerem - feleltem. - Akkor ismertem meg, amikor felvettek a Roxfortba.
- Hány évesen kezdted meg az iskolát? - kérdezte kicsit meglepődve.
- Tizennégy voltam, amikor engedélyt adott a minisztérium, hogy a világ leghíresebb varázslóképző iskolájában tanulhassak. A származásom miatt nem vettek fel hamarabb.
- Sárvérű vagy? - kérdezte, majd kacagva hozzá tette:
- Én is az vagyok.
- Édesanyám elismert boszorkány. Sok mindenben példát adott nekem.
- Édesapád mivel foglalkozik mugliként?
- A családi hátterem múltja nem irigylésre méltó, ezért nem szívesen terhelnélek vele - feleltem halovány mosollyal az arcomon.
- Én nem ismerem a szüleimet. Meghaltak, amikor megszülettem - mondta keserűen.
- Sajnálom - válaszoltam együtt érzően. - Apám a születésemkor elhagyott, és tizenhét éve nem nézett felém. Ha egyszer találkoznék vele egy idegen emberként tekintenék rá.
- Megértelek - nézett rám merően tengerkék szemeivel. - Fájdalmas érzés, amikor valakit mindenki magára hagy és hátat fordítanak neki.
- Miért viselsz szarvakat? - kérdeztem a fején lévő kecskeszarvakat bámulva.
- A nagyapám patrónus bűbája elég rosszul sült el. Az általa adott kecskebak ereje kívül is meglátszik rajtam - felelte szapora lélegzetvétellel, miközben a nyakában lévő kígyó tekergőzött rajta.
- Azt a fekete aranyvillát is tőle kaptad? - böktem rá a szék oldalának döntött ördögvillára.
- Ez az egyetlen fegyver, amellyel megvédhetem magam az ellenségemtől - válaszolta kimérten, és témát váltott. - Felejthetetlen élmény volt számomra, hogy téged megismerhettelek. Örülnék neki, ha tartanánk a kapcsolatot.
- Én is örülnék neki, ha barátok maradnánk, Jedusor - feleltem, és ő így folytatta:
- Te tehetséges boszorkány vagy, Layla. Többre vagy hivatott, minthogy Voldemort felesége legyél.
- Tom és én már jegyben járunk, ha netán elfelejtette neked megemlíteni - feleltem.
- Egy dolgot jól jegyezz meg, és emlékezz a szavaimra! - szólt ördögi arckifejezéssel. - Ha úgy érzed, hogy Voldemortnak nincs többé rád szüksége, és kellemes perceket fog eltölteni egy vonzó, fekete hajú halálfaló társaságában, akkor nem kell mást tenned, csak kimondanod a nevem, és én eljövök érted.
- Nem értem, hogy mire célzol ezzel - ráztam meg a fejem értetlenül.
- Hát, én jobb társaság vagyok a jóképű vőlegényednél - hízelgett kéjesen. - Jobban tudlak szeretni, és ha nem találsz senkinél vigaszt velem boldog lehetsz.
- Nézd, én… - mondtam ellenkezve, mire Harry felkelt ültőhelyéből, letérdelt elém, és így szólt:
- Fontold meg az ajánlatomat, és dönts okosan! Ha Voldemort nem szeret, én szeretni foglak. Az én karjaimban érezni fogod azt az ellenállhatatlan tüzet, amelyet senki mástól nem kapsz meg rajtam kívül. Ne feledd, amit mondtam, Layla! Mondd ki a nevem, és én boldoggá teszlek! - mondta, miközben gyengéden megsimogatta az arcomat.
- Ha szükségem van rád, hívni foglak, Jedusor - feleltem végül, és Harry győzelemittasan elmosolyodva homlokon csókolt.
Olyan vad szenvedéllyel tette, hogy megengedtem neki, hogy búcsúzóul a számra is adjon csókot, és ő lángoló, ördögi szemekkel hozzáérintette ajkait az enyémhez. Még egyszer a smaragdzöld szemeimbe mélyesztette alattomos tekintetét, aztán megragadta az ördögvillát, és így szólt:
- Aludj! - mondta, és a villa szikrázó hegyeit a szemem elé tartva ezt mormolta:
- Dormir morum! - azzal becsuktam szemeimet, és az erős bűbáj hatásától olyan mély álomba merültem, hogy ellenvarázslat nélkül képtelen voltam felébredni.
Harry óvatosan lefektetett az ágyba, és megragadva a nyaka körül tekeredő kígyót elhoppanált a Denem házból.
Eközben az Abszol úton Mordekaius boltjában Phil lázasan kutatta az előző tulajdonos által eladott dolgok listáját, amíg Tom az egyik hátsó szobában elővette a féltve őrizgetett tyúktojást, és rátette a Menazsériában vett varangyot. Végül barátja odament hozzá és feszült hangon így szólt:
- Anyád eladta a családi örökségét a Borgin és Burkesnek? - kérdezte, miközben átnézte a legutóbbi eladásokat.
- Igen, ezt mindig is tudtam - válaszolta.
- Az előző tulajdonos nemrégiben eladta a gyűrűt. A betolakodó nyilván azt kereste. Nem tudtam, hogy ez az ékszer eredetileg a Gomold család tulajdonában volt - felelte.
- Ha a Gomoldok gyűrűje az ismeretlen mágus kezére jut, akkor nem fogom tudni létrehozni a következő horcruxot - mondta felindultan, és így folytatta:
- Azonnal meg kell találnunk a gyűrű új gazdáját, mielőtt az ellenségem bukkan rá!
- Honnan a fenéből van neked ennyi haragosod? - jegyezte meg Phil fanyarul.
- Esküszöm, annyi horcruxot fogok készíteni ahány riválisom van! - sziszegte utálkozva, és csatlósa kíséretében elhagyta az üzletet.
- Hogyan találjuk meg az illetőt? - kérdezte Phil. - Azt sem tudjuk ki az, és a behatolót sem ismerjük. Ráadásul, késő éjszaka van. Ebben a sötétben az Abszol úton még azt sem látjuk, ami a szemünk előtt van.
Tom elővette a tiszafapálcát, és kimondta a Lumos Maxima varázslatot. A pálca hegye erősen világítani kezdett, és a két fiú annak segítségével megvilágította az útvonalat. Egyszer csak Harry alakja tűnt fel az egyik mellékutca végében. Phil döbbenten megtorpant.
- Ki ez a fura szerzet? - fordult idegesen Tomhoz. - Lehet, hogy a behatoló?
- Mindjárt megtudjuk - felelte kimérten, és Harry felé közeledett, aki kecses járásban megmutatkozott ősi ellensége előtt.
- Kellemes az éjszaka, srácok? - szólalt meg vigyorogva. - Társulhatnék hozzátok?
- Te meg ki az ördög vagy, he? - nézett rá Tom mérgesen. - Állj félre az utamból!
- Ez jó kérdés. Ki az ördög vagyok? - lépett közelebb, miközben előkapta az ördögvillát. - Az igazat megvallva még magam sem tudom, hogy ki vagyok, de azt tudom hogyan nehezítsem meg a gyűrűkeresést.
- Te kinek az oldalán állsz? - kérdezte Phil. - Ha nem Mordekaius Nagyúr követője vagy, akkor kit szolgálsz?
- Nem szolgálok senkit - válaszolta pökhendien. - A magam ura vagyok.
- Nekem erre nincs időm! - morogta Tom. - Tűnj el, vagy végzek veled!
- Attól tartok, hogy az nem fog menni - vágott vissza gúnyosan, és felkacagott.
- Tom! - szólt közbe Phil. - Hagyjuk a fickót, és menjünk! Van ennél fontosabb dolgunk is! Ne vesztegessük az időnket egy jött-ment senkiházira!
- Nem mentek innen sehová - mondta Harry, és az ördögvilla hegyeiből vörös lángokat bocsátott rájuk.
A tűz körbevette Tomot és Philt, akik ellenvarázslattal próbálták szétfújni a forró lángnyelveket. Harry dolga végeztével megindult az Abszol út titkos bejárata felé. Tom ekkor kimondta rá a gyilkos átkot, és egy zöld fénysugarat küldött utána. Harry az utolsó pillanatban megfordult, és az ördögvilla segítségével kivédte az átkot. A horcrux fényszikrákat lövellt ki, amelyek visszaverték Tom varázslatát. A Harry fején lévő szarvak lángra gyúltak, mint a gyertyák, és ő tűzvörös szemekkel visszafordult feléjük.
- Most nagyon feldühítettél! - morogta ördögien, és besétált a tűzgyűrűbe.
- Nem ijedek meg tőled, akárki is vagy! - vágott vissza Tom, és ismét támadni készült.
- Tégy, amit akarsz, Tom! Engem azonban hagyj ki belőle! - kiáltott Phil, miközben próbálta eloltani a heves lángokat.
Harry vívóállásba helyezkedett, és szorosan megmarkolta az ördögvillát. Tom lenézően végignézett rajta, és elővette a Mordekaiustól kapott juharpálcát. Ha tudta volna, hogy kivel harcol, akkor egészen másképp történt volna minden. Ám a szarvak és a fekete aranyvilla valóban lehetővé tették, hogy senki ne ismerjen rá Harryre, aki Charlus Potter varázslata által visszatért a múltba. Tom a következő varázsigét mormolta:
- Petrificus totalus! - kiáltotta, és Harry e szavakkal vágott vissza:
- Piroinito! - üvöltötte, és az ördögvilla hegyeiből kétszer akkora tüzet varázsolt elő, mint az előbb.
Tom életében először megtapasztalta milyen fájdalmat tud okozni a tűzvarázslat. Phil odaugrott hozzá, és elordította magát.
- Aqua Eructo! - azzal elővarázsolt egy vízsugarat, amely megvédte Tomot a szénné égéstől.
Harry ennek láttán dühében előreszegezte horcruxát, amelyen végig kúszott egy mérges vipera. Tom a tiszafapálcával megölte a kígyót, a juharpálcával pedig végrehajtotta a tűzörvény bűbájt. Az örvénylő tűz körülvette Harryt, akire Tom a következő átkot bocsátotta:
- Sectumsempra! - üvöltötte, mire ellenfele testén éles vágások keletkeztek.
- Horncrux! - ordította fröcsögő nyállal, és az ördögvillával egy fekete fénysugarat bocsátott ellenfeleire, akik egy szempillantás alatt összerogytak.
Tom vérző testtel feltápászkodott, és látta, hogy Harry egy közeli épület tetején állva kezében az aranyvillával kárörvendő nevetésben tört ki.
- Megismerhetted a hatalmamat, Tom Denem, de ez csupán a kezdet. Legközelebb kíméletlenebb leszek hozzád - mondta gonoszan, és még hozzátette:
- Layla, a kis barátnőd az igazak álmát aludva várja, hogy átölelhessen!
Azzal eltűnt a házak között. Tom először a mellette mozdulatlanul heverő, vérben fekvő Philre nézett, aztán rémülten így szólt magában:
- Layla! Ó, ne! Csak őt ne!
Kétségbeesetten kergette szét az útját álló tűz lángjait, és fejvesztve rohant a Denem birtokra.