16. Fejezet - Harry Potter Fansite

16. fejezet

A Feltámadás Köve és a Gomoldok Szelencéje

Tanév végén búcsút vettünk a Durmstrang Mágusintézet és a Beauxbatons Mágusakadémia növendékeitől. Tom sikeresen letette az év végi vizsgákat, és ígéretéhez hűen hazavitte a szelencét a Denem birtokra. A nyári szünetben egyszer levelet küldött, amelyben azt üzente, hogy ideiglenesen munkát vállal Mordekaiusnál a Borgin és Burkes divatüzletben, ahol régi barátja, Phil is boltos segédként dolgozik. Azt mondta, hogyha túl leszek a hetedik éven, akkor elvesz feleségül. Belegondoltam, hogy Tom már levélben eljegyzett, de még soha nem mutatkozott meg édesanyám előtt. Az utolsó évem a Roxfortban rendkívül nehéz volt. Minden nap készülnöm kellett a vizsgákra, hogy sikeresen és várakozáson felüli eredménnyel fejezzem be az iskolát. Tom hiánya azonban nagyon visszavetett a tanulásban, és állandó szomorúság vett erőt rajtam. Nélküle egyedül és boldogtalannak éreztem magam az iskolában, hiszen rajta kívül nem voltak barátaim. Kedvetlenül hallgattam az órákat, és mindig egyedül ültem a padban. Valahányszor ránéztem a mellettem lévő üres székre könnyes lett a szemem. Nagyon hiányzott, és sajnáltam, hogy már nem vehetett részt az órákon legalább vendéghallgatóként. Alig vártam, hogy befejezhessem a tanulmányaimat és hozzá mehessek feleségül.

Egy nap egy fiatal, jó kiállású úriember lépett be Mordekaius bútorboltjába. Akkor éppen Phil helyettesítette a sötét mágust, aki találkozott Tommal a Foltozott Üstben, hogy beszéljen vele a munkavállalásról. Az ismeretlen férfiú, aki cseppet sem tűnt a diák szemében rokonszenvesnek, előkelő járással a pulthoz lépett, és így szólt:

- Szép jó napot! - köszönt udvariasan. - Ez a Shanda és Shelymesh divatüzlet?

- Igen, de már Borgin és Burkes néven üzemel - válaszolta Phil kelletlenül.

- Csodálkoztam, hogy más van kiírva a bolt kapuja fölé. Én mindig a régi nevén ismertem ezt a kis üzletet - jegyezte meg mosolyogva. - Netán új tulajdonosa van?

- Igen, az előző tulajdonos nyugdíjba vonult. Egy éve Mordekaius irányítja az üzletet.

- Mordekaius? - kérdezett vissza érdeklődve. - Azelőtt sosem hallottam ezt a nevet.

- Én a beosztottja vagyok - tért rá a lényegre. - Miben segíthetek?

- Állítólag az előző tulajdonosnak évekkel ezelőtt eladtak egy értékes aranygyűrűt. Megvan még vagy megvette valaki? - tette fel a kérdést Merope Gomold gyűrűjével kapcsolatban.

- Azt a gyűrűt az előző tulajdonos eladta - felelte.

- Kinek adta el? - kérdezte miközben elővette pálcáját öltönyének zsebéből.

- Honnan tudjam én azt? Nem készítek névsort a vevőkről - válaszolta mogorván, mire a másik rá szegezte varázspálcáját és a következőt mormolta:

- Legilimens! - mondta, és a gondolatolvasó bűbájjal belelátott Phil fejébe.

Átnézte a legkorábbi emlékeit, és miután megtudta, hogy ki vette meg a gyűrűt tüstént távozott a boltból. Phil a történtek után homlokához emelte kezét, és iszonyatosan erős fejfájás fogta el. Nem volt ereje értesítenie Mordekaiust, aki jóval később tért vissza boltjába Tommal együtt.

A Roxfortban közben zavartalanul teltek a napjaim, és minden időmet a tankönyvek olvasásával töltöttem. Merrythought professzor sötét varázslatok kivédése órája annyira nehéz volt, hogy képtelen voltam egyszeri lehallgatás után megjegyezni. A vizsgaidőszak pedig egyre jobban közeledett. Végül úgy döntöttem, hogy kipróbálom a Tomtól kapott időnyerőt, hogy vissza tudjam hallgatni a professzor úr óráit. Péntek este tanítás után felosontam a hatodik emeleti mosdóba, és feszülten kivettem talárom zsebéből a varázseszközt. Nem voltam biztos abban, hogy hányszor kell tekernem rajta, és Merrythought legutóbbi órája öt nappal ezelőtt volt hétfőn, mivel a szerdai kivételesen elmaradt. Rövid töprengés után nyakamba akasztottam a szerkentyűt tartó aranyláncot, és az eltelt napokhoz igazodva ötször visszatekertem az egyik mutatóját. A következő percben eltűnt a mosdóhelyiség, és először a sötét varázslatok kivédése tanteremben, majd az alagsorban, aztán a Griffendél toronyban, és végül a nyílt utcán találtam magam. A varázslat elmúlásával rémülten néztem körbe, és egy vadidegen helyre kerültem. Először fogalmam sem volt hol vagyok, csak az ódon kirakatok tábláit olvasva jöttem rá, hogy Londonban járok. Úgy festett, hogy 1937 tájékára vitt vissza az időnyerő, ahogy a járókelők öltözékeit és az utakon döcögő autókat szemléltem. Az idő annyira hideg volt, hogy az időnyerő mutatója megfagyott. Kétségbeesetten próbáltam megmozdítani, de teljesen befagyott, és így lehetetlen volt visszatérnem Roxfortba. Pánikba esve kóvályogtam a szürke épületekkel zsúfolt utcákon, míg egy furcsa épületre bukkantam. A főbejárati ajtó fölött ezt olvastam: „Fonó lányok árvaház”. Hirtelen ötlettel megpróbáltam bejutni, hátha módom lesz hoppanálni egy kandallóban. Önkéntelenül a zsebemhez kaptam és meglepődve kihúztam belőle Tom varázstokját. Nyílván a búcsúzásunkkor rejtette el a taláromba, hogyha szükségem lesz rá használni tudjam. Elsőre kivettem belőle a láthatatlanná tévő köpenyt, és azt magamra öltve bejutottam az árvaházba. Odabent meleget éreztem, ami bizonyította, hogy az épület jól fűtött volt. A köpeny alatt senki nem látott, csak én láttam a körülöttem járkáló muglikat és gyerekeket, akik ricsajozva futkorásztak a folyosókon. Hirtelen két kisfiú civakodása ütötte meg a fülemet. Kíváncsian a hangok irányába mentem, és az egyik folyosó végében megpillantottam két tizenéves gyereket, akik durván marakodtak egy furcsa kinézetű tárgy miatt. Mivel nem vettek észre a láthatatlanná tévő köpeny alatt közelebb mentem hozzájuk.

- Te tolvaj! Add vissza! - rikoltotta az egyikük, miközben próbálta kitépni a másik kezéből a csicsás mintákkal díszített dobozt.

- Nem! Ez az enyém! - ellenkezett a másik, és durván arcon ütötte pajtását.

- Ezt apámtól kaptam! Nincs jogod hozzá, hogy elvedd tőlem! - folytatta dühödten. - Megmondalak a nevelőknek te gyagyás!

- Próbáld meg! Úgysem mered megtenni te gyáva kukac! Tőlem mindenki tart az intézetben! - vágott vissza pökhendien a morcos arcú kisfiú, és szorosan magához vette a kisdobozt.

Ekkor megjelent a hátam mögött az egyik nevelőnő, és fennhangon így szólt a fiúkhoz:

- Tom Denem! Már megint mit loptál el?! - förmedt rá dühösen, mire Tom kitépte magát a másik fiú kezei közül, és a dobozzal együtt végig rohant a folyosón, ahonnét a szobája felé vette az irányt.

- Fergus Gomold! - fordult a nevelő a másik gyerekhez. - Tanuld meg, hogy az értékeidet nem viszed magaddal sehová, különösen, ha egy tolvaj gyerek van az otthonban!

- Igen, Madam - felelte keserűen, és lehorgasztott fejjel visszatért a szobájába.

A jelenet után hirtelen eszembe jutott a nevét titkoló illető, aki a tavalyi Trimágus Tusa alatt fenyegető levelet küldött Tomnak.

- F. G. Fergus Gomold - egyeztettem a nevek kezdőbetűit az imént elhangzott névvel. - Csak ez a fiú lehet.

Megfordultam, és követtem Fergust, hogy megtudjam miféle tárgy volt a birtokában. Az egyetlen varázslat, amit bevethettem a gondolatolvasó bűbáj volt, bár nem voltam benne biztos, hogy a múltban is alkalmazható-e. Hihetetlen élmény volt számomra Tomot kiskamaszként látni és tudni, hogy ebben az árvaházban nőtt fel. Amikor utolértem Fergust csöndben mögéje léptem, és vele együtt besétáltam a szobájába. Ott leült az ágy szélére, és arcát a tenyerébe temetve sírva fakadt. Lassú mozdulattal elővettem a pálcámat, és a köpenyen keresztül próbálta alkalmazni. A fiú megérezte a jelenlétemet, mert hirtelen ijedten kapta fel a fejét.

- Ki az? Ki van itt? - nézett körbe rémülten.

- Ne félj tőlem! Nem azért jöttem, hogy bántsalak - szólaltam meg szelíd hangnemben, de kilétemet nem fedtem fel előtte.

- Ki van a szobámban? - kérdezte reszketve, mire én a homlokához érintettem a pálcámat és így folytattam:

- Arra kérlek, hogy válaszolj nekem egy fontos kérdésre - mondtam kimérten. - Mit lopott el tőled Tom Denem?

- Ki vagy te? - nézett felém riadt szemekkel, de a köpeny alatt nem látott.

- Válaszolj nekem, Fergus! - ragadtam meg a karjánál, és erélyesebb hangon megismételtem a kérdést. - Mit lopott el tőled Tom? Mit lopott el?!

Azzal kimondtam a bűbáj varázsigéjét, és egy villanásban belepillantottam a Gomold fiú múltjába. Az elméjében kutatva Morfin jelent meg előttem. Egy pályaudvaron ölelgetett egy fiatal nőt, aki búcsúzóul átvett tőle egy értékes, finoman megmunkált ékszerdobozt, és felszállt a beérkező vonatra. Az emlékkép elsötétült, és rögtön jött a következő. A nő a Fonó lányok árvaház kapuja előtt várakozott karjában egy újszülöttel, akit az ajtóban megjelenő dadus átvett tőle. A harmadik emlékben a most tíz esztendős Fergust láttam, aki az árvaházi szobájában ráhelyezte az ékszerdobozt az ablak előtt lévő kisasztalra. Felnyitotta, és kivett belőle egy levelet, amelyet anyja írt hozzá. A levél teljes tartalmát képtelen voltam elolvasni, de a legutolsó mondat így hangzott: „Őrizd meg apád ajándékát, mert ez a Gomoldok Szelencéje”. A szó úgy csengett a fülemben, mintha száz ébresztőóra ketyegne a fejem fölött. A szelencére ráismertem, hogy Tom ebbe rejtette el a fiúnkat, akit a Denem család otthonában őriz. Ha Fergus eljön a szelencéért, akkor meg fogja ölni a gyerekünket. Erre gondolva kétségbeesetten feloldottam a bűbájt, és megkerestem Tomot, hogy visszavegyem tőle a szelencét. Amikor rábukkantam a szobájára legnagyobb megdöbbenésemre Dumbledore professzort láttam bent ülni vele, aki ezt mondta:

- Valami ki akar jönni a szekrényedből - mondta, és a szoba sarkában álló ruhásszekrény meggyulladt.

Egy kisebb tárgy zörgését véltem hallani a szekrényben, amelyet Tom meglepett arckifejezéssel kinyitott. A szelencét vette ki belőle. Az ágyra tette, és kivette belőle a más gyerekektől ellopott játékokat. Dacos tekintettel az öreg Dumbledore professzorra nézett.

- A Roxfortban nem tűrjük a lopást - mondta szigorúan Dumbledore.

Ezután még néhány intő szót mondott neki, majd távozni készült.

- Tudok a kígyókkal beszélni! - kiáltott utána Tom. - Ez normális egy olyan gyereknél, aki hozzám hasonló?

Dumbledore elgondolkodva megfordult, és így válaszolt:

- A kígyókkal csak az tud beszélni, akiben megvan ez a képesség. A kígyónyelvűség egy családon belül az első őstől átöröklődik az utódokra. Nálad ez azt bizonyítja, hogy az egyik felmenőd ágának tagjai rendelkeztek ezzel a mágikus hatalommal. De vigyázz, mert ezzel rossz irányba is lehet terelni a mágiát!

E szavakkal elment, és Tom közelében újra lángra gyúlt a szekrény, amelyben visszahoppanáltam a Roxfortba. Lesiettem az alagsorba, ahol az egyik helyiségben beültem egy volt-nincs szekrénybe. A varázsszekrény segítségével néhány perc alatt eljutottam a Borgin és Burkes divatüzletbe. A bolt éppen zárva volt, ezért az ajtónyitó varázslatot alkalmaztam, hogy kijussak. Nem várhattam Tomra, hogy elmondjam neki mindazt, ami történt velem, ezért útnak indultam Little Hangleton felé, amely nagyon messze volt az Abszol úttól. Féltem, hogy nem fogom tudni megelőzni Fergust, aki azóta már keresi a szelencét. Mivel jelen pillanatban nem állt rendelkezésemre sem sárkány, sem unikornis felvettem a Tomtól kapott halálfaló álarcot, remélve, hogy varázserő van benne. Amint az arcomra illesztettem olyan képességet kaptam, hogy fekete füstgomolyban elképesztően gyorsan tudtam száguldani a levegőben, akár a dementorok.

Eközben Lumpsluck professzor szállást kapott a Foltozott Üstben. Az idős tanár nyugdíjazás előtt állt, így én az utolsó tanítványai közé tartoztam. A fogadó kocsmájában helyet foglalt a sarokban levő asztalnál. Egy fiatal, igazi, angol, úri fiú ült vele szemben, aki egy értékes aranygyűrűt tartott a kezében. Lumpsluck kíváncsian szemügyre vette a drága ékszert, amelyen egy fekete kő díszelgett. Amikor meghozták a sörét érdeklődve megszólította a fiút.

- Nagyon szép gyűrűje van magának, fiatalúr - szólt barátságosan. - Biztosan sokba került.

- Édesapámé volt - felelte mosolyogva. - Ez az egyetlen örökség, amely megmaradt tőle emlékül.

- A legtöbbet az ér, amit a szeretteinktől kapunk - válaszolta Lumpsluck. - Ha jól látom a gyűrű huszonnégy karátos aranyból készült.

- Igen - felelte. - A rajta lévő kő egyszerű folyóvízi kavics, amelybe egy különleges szimbólum van belevésve.

- Furcsa, hogy egy aranygyűrűre nem drágakövet forrasztottak - jegyezte meg csodálkozva, miközben felhörpintett néhány kortyot.

A fiú a gyűrűt babrálva elgondolkodott, majd így szólt:

- A szüleim aranyvérűek voltak, de nem volt lehetőségük rá, hogy megtanítsanak varázsolni. Kisgyerekkoromban néhány golyhó papír segítségével megismertem a különféle bűbájokat és varázslatokat, de egy dologgal kapcsolatban sosem kaptam választ senkitől. Ön biztosan a leghíresebb varázslóképző iskolának az egyik elismert professzora, aki jártas a mágia minden fajtájában.

- Ezt okosan eltaláltad fiatalúr - bólintott kedves mosollyal az arcán. - Bájitaltant tanítok, de ez az utolsó évem a Roxfortban. Esetleg választ tudok adni a kérdésedre.

- Köszönöm - mondta hálásan, és megkérdezte:

- Létezik-e olyan varázslat, hogy egy bizonyos tárgynak megváltoztatjuk a kinézetét? Lehetséges-e, hogy egy közönséges kavicsot drágakővé változtassunk?

- Szeretnéd átváltoztatni a gyűrűdön lévő követ, igaz? - tapintott rá Lumpsluck a kérdéssel kapcsolatos szándékára, aki jelentőségteljesen bólintott.

- Az egyetlen varázslat a Feraverto - felelte a professzor. - Ezáltal bármit át lehet változtatni azzá, amivé szeretnénk. Ha a varázslat hatása elmúlik, bármikor újra alkalmazhatod a gyűrűd kövén.

- Nincs rá mód, hogy a varázslat hatása megmaradjon? - tett fel egy nehezebb kérdést.

- Arra, hogy egy varázslat hatása ne szűnjön meg, csak egyetlen mód van - válaszolta elkomorult arckifejezéssel. - Nem tudom, hogy ismered-e a sötét praktikákat, de létezik egy olyan mágikus erő, amely képes megőrizni egy másikat.

- Sokat olvastam a sötét varázslatokról. Ön melyikre céloz?

- Hallottál már a horcrux praktikáról?

- Hát, persze - vágta rá büszkén, és Lumpsluck ezzel folytatta:

- Ha a gyűrűd kövén végrehajtod az átváltoztató bűbájt és készítesz belőle egy horcruxot, akkor a lelked egy darabja képes fenntartani az előző varázslatot, amelynek csak akkor múlik el a hatása, ha a horcruxot elpusztítják. Ha azonban az átváltoztatott tárgy egy mágikus eszköz, akkor a varázslat a horcrux megsemmisítése után is hosszú ideig megmarad.

- Azt hittem, hogy horcruxot csak hétköznapi tárgyakból lehet készíteni - vonta fel a szemöldökét csodálkozva.

- Lehet varázserővel bíró tárgyakból is készíteni, amelyeknek az erejét a horcrux megduplázza. Ha a mágikus eszközből készült horcruxot előbb átváltoztatják, akkor elpusztítás esetén a belőle távozó lélekrész ereje lehetővé teszi, hogy a Feraverto bűbáj hatása sokáig megmaradjon - magyarázta Lumpsluck. - Ebben az esetben az átváltoztató varázslat ereje hónapokig, sőt évekig is megmarad az adott tárgyon. A bűbáj akkor sem szűnik meg, ha más készít horcruxot a gyűrűből.

- Köszönöm, hogy mindezt megosztotta velem, uram - szólt hamiskásan. - Nagyon sokat segített.

- Remélem fiam, hogy neked nem áll szándékodban végrehajtani ezt a rendkívül sötét praktikát - nézett rá kissé bosszúsan.

- Csak választ akartam kapni egy mágiával kapcsolatos kérdésre, amelyet Ön nagylelkűen megadott nekem - válaszolta, és zsebébe rejtette a gyűrűt.

- Ezután a hosszú beszélgetés után szeretném tudni, hogy kihez van szerencsém? - kérdezte.

- A nevem Fergus Gomold - mutatkozott be barátságosan, és kezet szorított az idős professzorral. - Nagyon örvendek.

- Én is, fiam - mosolyodott el Lumpsluck, és kedveskedésből meghívta újdonsült ismerősét egy pohár forralt vörösborra.

Fergus ezután felment a fogadóban kivett szobájába, és végrehajtotta az átváltoztató bűbájt a Feltámadás Kövén.

- Feraverto! - mondta, és a mágikus kő, amelybe a halálereklyéinek a szimbólumait vésték, egy rombusz alakú feketegyémánttá változott.

- Készíts csak horcruxot a Gomoldok gyűrűjéből Tom Marvolo Denem. Azt hiszed, hogy győzelmet aratsz felettem, holott fogalmad sem lesz róla milyen követ foglaltak a gyűrűbe valójában - mondta kárörvendően, miután sikeresen elvégezte a varázslatot.