5. Fejezet - Harry Potter Fansite

5. fejezet

A fekete mágia urának személyneve

A karácsonyi szünet megkezdődött a Roxfortban. Hatalmas karácsonyfákat helyeztek el a nagyteremben, és különféle csillogó égőkkel feldíszítették a mennyezetet. A hópelyhek szállingózva hullottak a hosszú asztalokra, amelyek telve voltak finom, süteményes tálakkal. A karácsonyi bálig már csak egyetlen nap volt hátra. A diákok lehetőséget kaptak, hogy haza utazhatnak a szünidőben. Én megüzentem édesanyámnak, hogy szeretném az iskolában tölteni az ünnepeket. Aznap este, miután lehallgattam Galatea Merrythought professzor sötét varázslatok kivédése óráját, a klubhelyiségünk felé igyekezve szembetalálkoztam Albus Dumbledore professzorral, aki kemény szavakat intézett hozzám.

- Layla! - szólított meg szigorú hangon, amikor meglátott a folyosón.

- Tessék, professzor úr - feleltem kicsit meglepődve és oda sétáltam elé.

- Jól haladsz a tanulással? - kérdezte komolyan.

- Igen, és nincs olyan tantárgy, amit ne kedvelnék - válaszoltam.

- Mostanában túl sok időt töltesz Tom Marvolo Denem társaságában. Szeretném, ha a közeljövőben kerülnéd őt.

- Nem értem, hogy mire céloz ezzel, uram? - kérdeztem értetlenül.

- Tom a Mardekár ház prefektusa, akinek az a dolga, hogy a diákokat felügyelje. Te pedig nem azért jársz ide, hogy viszonozd egy ötöd éves tanuló közeledését. Megkérlek, hogy tartsd távol magad Tom Denemtől és mellőzd a vele való barátságot. Megértettél?

- Igen, uram - feleltem elszomorodva és Dumbledore így folytatta:

- A holnapi, karácsonyi bálon nem vehetsz részt. Helyette harangozni fogsz a Griffendél-toronyban. Éjfélkor visszatérhetsz a hálókörletbe.

- Rendben – mondtam, és amint megfordultam könnyek szöktek a szemembe.

Egész hónapban a bál napját vártam, és most ki vagyok zárva belőle, mintha büntetésben lennék. Bánatomban felrohantam a hatodik emeleti mosdóba, és visszafojtottan elsírtam magam. Dumbledore fenyegető intései után nem mertem Tom szeme elé kerülni, nehogy neki is baja származzék belőle.

Másnap délután hatkor kezdődött a karácsonyi bál. Én ígéretemhez hűen felballagtam a Griffendél-toronyba. Abban a helyiségben hideg volt, és hevesen fújt a szél. A taláromon kívül nem viseltem magamon semmit, és nem értettem még olyan varázslathoz, aminek a segítségével tüzet tudnék csiholni a pálcámból. Fogvacogva rántottam meg a két vasból öntött harangot, amelyek úgy kondultak, hogy csengett a fülem tőlük. Ezalatt a nagyteremben már javában folyt a szórakozás. Az iskola minden tanárja és diákja részt vett az ünnepségen. Csodálatosan szép bált rendeztek, amelyen én nem vehettem részt. A hangos zeneszó az egész épületet átjárta, ezért még a toronyban ülve is tisztán hallhattam a dallamot. Bő félórás várakozás után nekidöntöttem fejemet egy vízköpő szobornak, és szemeim megnehezültek a kimerültségtől. Álmosnak és elkeseredettnek éreztem magam. A torony körül repkedő hollók éles károgással tartottak ébren. Kisvártatva egy kéz érintette meg a homlokomat, majd egy ismerős hang szólított meg.

- Layla! Ébredj! - rázogatott Tom, és én kábultan feleszméltem.

- Hogy kerülsz ide? - kérdeztem reszketve, mire ő válasz nélkül talpra állított.

- Mit keresel itt a toronyban?

- Dumbledore megkért, hogy harangozzak, amíg tart a bál - feleltem és nekidőltem.

Tom bevezetett a Nyugati toronyba, ahol tüzet varázsolt egy olajlámpába, hogy felmelegedjek.

- Hogy érzed magad? - kérdezte.

- Most már jobban - feleltem. - Azt hittem, hogy csatlakoztál a bálozókhoz.

- Mindenütt téged kerestelek - mondta.

Én pedig elővettem zsebemből a tőle kapott csoki béka dobozt és kibontottam. Egy csokoládéból készült béka ugrott ki belőle, amit Tom egy villámgyors mozdulattal elkapott és a kezembe adta.

- Azt hittem, hogy már rég kinyitottad - mosolygott rám csodálkozó arccal.

- Ezen a különleges napon nyílt rá alkalmam, hogy kibontsam - feleltem és kettétörtem a csoki békát, amit közösen elfogyasztottunk.

Tom odabújt hozzám, hogy megtekintse a dobozban rejlő képet. Egy sötét mágus volt benne.

- Mardekár Malazár - olvastam el a varázsló nevét.

- Szerencsés diáknak mondhatod magad. A legjobb kártyát fogtad ki, aki a házunk alapítóját ábrázolja.

- Számomra ez a tőled kapott karácsonyi ajándék - feleltem, és Tom elővett talárjának zsebéből egy kulcstartóra emlékeztető tokot.

Akkora volt, hogy elfért a tenyerében. Belenyúlt és lassú mozdulattal kihúzott belőle egy hosszú öltözéket. Koromfekete színű volt, de látszott rajta, hogy gondosan volt megvarrva. Tom segített felállnom és rám adta a ruhát, amely tökéletesen illett a külsőmhöz, mintha csak rám öntötték volna.

- Tekintsd ezt második ajándéknak - mondta meleg hangon. - Ilyen öltözéket kizárólag a sötét mágusok viselnek.

- Kössz, Tom - feleltem mosolyogva. - Úgy gondolod, hogy mi ketten sötét mágusok vagyunk?

- A legsötétebbek - felelte nevetve, majd kivett a tokból egy aranyozott álarcot, amely csak a szememet és az orromat fedte.

Ügyesen az arcomra illesztette, aztán bókolva így szólt:

- Gyönyörű vagy, Layla - mondta, és előhúzott a tokból egy ugyanolyan fekete öltözéket, amit felöltött magára.

Ezt követően pedig a fejére húzott egy hasonló, de félelmetes álarcot, amely szintén aranyozott volt. Felém fordulva ezt kérdezte:

- Hogy festek?

- Hódító a kinézeted - kedveskedtem, mire felkacagtunk.

- Szeretnék mutatni neked valamit - mondta, és kézen fogva lesurrantunk egy titkos helyiségbe a negyedik emeleten.

A teremben egy hatalmas, széles tükör adott fényt. Az előtt megálltunk és összeölelkezve megcsodáltuk magunkat. Egy idő után az alakunk mozogni kezdett a tükörben és erotikus látvány tárult a szemünk elé. Ezt látva döbbenten Tomra néztem, aki levette fejéről az álarcát, és kajánul így felelt:

- Edevis tükre azt mutatja meg, amire az ember leginkább vágyik.

- Ez a tükör valóban különleges, de ha ez a Te vágyad, akkor velem nem válthatod valóra, amíg hasonlóképpen nem döntöttem - feleltem, miközben szabaddá tettem arcomat a sötét mágusok által viselt álarctól.

- Te nem vágysz arra, hogy együtt legyünk? - kérdezte csalódott arckifejezéssel.

- A testi érintkezés olyan dolog, amit nem kezelhetünk felelőtlenül, és ezt Te is jól tudod. Még csak tinédzserek vagyunk. Te tizenöt vagy, én pedig két hete töltöttem be a tizennegyediket.

- Ha Te is ugyanúgy vonzódsz hozzám, akkor mi lenne, ha mégis megpróbálnánk - nézett rám könyörögve. - Csak egyetlen egyszer tegyük meg. Kérlek!

- Tom, erre a kérésedre egyelőre nem tudok igennel válaszolni. Ráadásul mi lesz, ha valamelyik tanár rájön a tükör segítségével, hogy mit tettünk.

- Senki nem fogja megtudni, hogy mi történt köztünk - válaszolta kimérten. - Szeretném, ha az enyém lennél. Ez minden vágyam, Layla.

- Hidd el, hogy nekem is, de erre még nem vagyok felkészülve. Remélem, megértesz.

Tom bólintott, majd így szólt:

- Adtam neked karácsonyi ajándékot, és szeretném, ha én is kaphatnék tőled valamit.

- Amit csak szeretnél - mondtam, és visszahelyeztem fejemre az álarcomat, ahogy ő is.

Tom ravaszkás mosollyal az arcán odalépett hozzám és szenvedélyesen szájon csókolt. Egy percig szótlanul néztünk egymás szemébe az álarcokon keresztül. Észrevettem, hogy neki ugyanolyan smaragdzöld szemei vannak, mint nekem. Egyesek szerint a zöld szempár ellenállhatatlanul vonzó tud lenni, ami a mi esetünkben igaz is volt. Szerettem Tomot. Ő viszont kívánt is engem, amelyet én még nem tudtam viszonozni. Nem sejtettem, hogy a beszélgetésünk alatt Mary Denem és Morfin Gomold árgus szemmel figyeltek minket. Hollókká változva hallgatóztak a terem egyik ablakából, majd a csókváltás után felröpültek a Roxfort legmagasabb tornyába. Felöltve emberi alakjukat, Morfin így szólt a rokonához:

- A tervünk, hogy összeboronáljuk az unokaöcsémet a sárvérű lánnyal, úgy tűnik, hogy kudarcot kezd vallani - mondta magabiztosan.

- Tévedsz, Morfin - rázta meg a fejét gonoszan elmosolyodva. - Minden a terveink szerint alakul. A lány vonzódik Marvolohoz, aki hamarosan sikerrel fog járni. Most az a legfontosabb, hogy kinyissa a kamrát, amelyben ott rejtőzködik Malazár teremtménye, a baziliszkusz. Ha az unokám véghezviszi a küldetését, akkor több akadály már nem fog az utunkba állni.

- Mit gondolsz, Marvolo készített már horcruxot?

- Egyet biztosan készített, de a másodikat segítek neki kiválasztani. Ám annak még nincs itt az ideje.

Morfin helyeslően bólintott a boszorkányra, majd fekete füstgomolyban elhagyták a Roxfortot, mint a halálfalók.

Január elején megkezdődött a második félév. A mugli iskolákkal ellentétben a Roxfortban nem volt féléves vizsgaidőszak, így sokkal több felkészülési időt kaptunk. Az én negyedéves tantárgyaim a következők voltak: Bájitaltan, Átváltoztatástan, Sötét Varázslatok Kivédése, Gyógynövénytan, Legendás Lények Gondozása, Bűbájtan, Mágiatörténet, Mugliismeret és Jóslástan. Mindegyiket szerettem, bár volt közöttük olyan, amely kifejezetten nehéz tantárgy volt. A tanáraim közül Albus Dumbledore és Galatea Merrythought nagyon szigorúak voltak, és sokat követeltek a diákoktól. Lumpsluck professzort kedveltem a legjobban, aki minden órát érdekessé tett és szimpatizált velünk. Az ötöd évesek órarendjében olyan tantárgyak voltak, amelyeket én még nem tanultam, mint például az Asztronómia, Rúnaismeret és Számmisztika. A Párbajszakkör a hatodik évben lesz, mint különálló tantárgy. Tom szerint ezek a legnehezebbek, amelyekből lehetőleg várakozáson felüli osztályzatot kell elérni, hogy a tanuló a következő évfolyamba léphessen. Ő a maga részéről nemigen szerette őket. Túl száraz tantárgyaknak érezte őket, de mindig azzal vígasztalt, hogy az évismétlésnél nincs rosszabb.

Az első tanítási napon a Mardekár ötöd évfolyamos tanulóinak számmisztika órát tartottak a hetedik emeleti Szükség Szobájában. A diáksereg az épület lépcsőit végig járva bevonult a tanterembe, amely egyszer csak előtűnt a falból. Nekem ezalatt gyógynövénytan órám volt Herbert Shomjam professzor úrral. A számmisztikát Septima Vector tanította, akit még nem ismertem. Tom az ajtó felőli padsorban foglalt helyet leghátul. Az órára délután négykor becsengettek. Septima pedig a következőket intézte a hallgatókhoz:

- Nagyon sok szeretettel üdvözlök mindenkit, a második félév első számmisztika óráján. Gondolom, sejtitek, hogy a tanítási időszak második félidejében az unikornisok közé kell csapnunk és óriás léptekben kell haladnunk az anyaggal, hogy év végére befejezzük a tankönyvünk első kötetét. Ennek érdekében a mai órán megkezdjük a számokkal és betűkkel való játszadozást, amely alapul szolgál a tananyagunk új fejezeteihez. Elsőként megkérek mindenkit, hogy az ötödik fejezetnél nyissátok ki a tankönyvünket, és az ottani leírás alapján próbáljatok meg számhalmazt készíteni. A feladat elvégzéséhez huszonöt perc áll a rendelkezésetekre. Mindegyikőtöknek sok szerencsét és jó munkát kívánok - fejezte be a mondandóját kedves hangon, és helyet foglalt tanári székében.

A tanulók ezt követően nekiláttak az órai munka elvégzéséhez. Tom kelletlenül szétnyitotta tankönyvét, amelynek borítóján ez a cím állt: „Numerológia és grammatika”. Ennek a vastag könyvnek a kétszáztízedik oldalától kezdődött az ötödik fejezet, amely a betűkkel és számokkal való varázslásról szólt. A lap tetején ezt olvasta: „Válassz ki egy tetszőleges számot és ugyanannyi betűt, amiket úgy variálj, hogy az eredeti és a létrehozott szám értéke hárommal osztható legyen! A kiválasztott számhoz illeszkedő betűknek és a megfelelő variációnak értelmes szót kell alkotnia!” Tom unott arckifejezéssel elővett egy darab pergament meg egy Pulitzer pennát, felírta rá a tulajdon nevét, aztán melléjük firkálta a betűk számát. Ezeknek az összege tizenöt volt. Elkezdte cserélgetni egymással a betűket, amelyeket nem volt könnyű dolog úgy összeállítani, hogy a kapott szám szintén osztható legyen hárommal. Végül ezt a szót hozta össze belőlük: „Voldemort”. Megtetszett neki ez az általa kitalált szó, és mosolyogva megállapította, hogy pont osztható hárommal, mivel kilenc betűből áll. Septima nem sokkal ezután jelzett pálcájával a diákoknak, hogy letelt az idejük.

- Hát, a feladat elvégzésünk végéhez érkeztünk, ezért szeretném megkérdezni, kinek hogyan sikerült megoldania ezt a játékos feladatot?

Tom feltett kézzel jelentkezett.

- Igen, Tom? Hallgatlak - fogadta el a jelentkezését.

- A tizenötöt választottam és a kilences számot alkottam meg belőle. Az eredeti számot a saját nevem betűiből hoztam össze, aztán azok varilásából megalkottam a Voldemort szót, amely megfelel egy utónévnek.

- Ügyes - dicsérte meg a professzor. - Az eredeti és a betűk keveréséből létrehozott szám is osztható hárommal. Emellett az általad létrehozott szó úgyszintén értelmet nyert. Gratulálok, fiam! Sikeresen elvégezted a feladatot.

- Köszönöm - felelte, és büszke fejtartással várta az óra végi csengetést.

A számmisztika óra után útját vette a második emeleten lévő mosdó felé. A pergamen darabot elrejtette talárjának zsebébe és az egyik mosdó fölé hajolva mélyeket sóhajtozott. Olyan állapotba került, mint amikor valaki nagy sikert ér el valamiben. Annyira megörült a Voldemort névnek, hogy másnaptól kezdve tőlem is elvárta, hogy ezen a néven szólítsam. Világéletében gyűlölte apja nevét, csak a Marvolot kedvelte a nagyanyja jóvoltából. Ám az új név, amit maga talált ki, különlegesnek tűnt a szemében, amit senki nem visel a varázsvilágban. Heves kézmozdulatokkal ötször megmosta arcát, majd megnézte magát a csap fölött lévő tükörben. Szemeiben ott csillogtak a horcrux okozta lélekhasadás szikrái, és tekintete titokzatos gonoszságról árulkodott, amit önmagán is észrevett. Talárjának másik zsebéből kikúszott a Marytől kapott horcrux, aki ismét megjelent előtte a méregzöld füstgomolyagban.

- Ügyesen próbálkoztál a kislánnyal a karácsonyi bálon. Már nem sok van hátra, hogy a bűvkörödbe kerüljön.

- Layla nem könnyű eset - tiltakozott nyugodt hangnemben. - Holnap fel akarom tárni a Titkok Kamráját, de nem vagyok teljesen tisztában azzal, hol keressem a kastélyban, és ez kimondottan dühít!

- Ejnye, Marvolo - csóválta meg fejét, Mary. - Azt hittem, hogy okosabb fiú vagy. Malazár titkos kamrája az épület alagsorában épült, ahová ez a mosdó vezet. Remélem, tudod hogyan juthatsz be a kamrába.

- Párszaszóul kell megszólalnom - felelte.

Mary helyeslően bólintott, majd így folytatta:

- A második horcrux egy gyűrű lesz, amihez segítek majd hozzájutni. Ám ezt csak azután kapod meg tőlem, miután befejezted tanulmányaidat a Roxfortban. Készülj a holnapra, hogy a sárvérűek elleni merényletedet siker koronázza!

E szavakkal a sötét varázslónő eltűnt a gomolygó füstben. Tom gonosz mosolyra húzta ajkait és alig várta, hogy holnap rászabadítsa az iskola valamennyi tanulójára a borzalmas lényt, amit Mardekár Malazár a Titkok Kamrájába rejtett el.