7. fejezet
A horcrux medálion
Éjfél körül felébredtem Tom karjaiban és kábultan néztem ki a vonat ablakán. A telihold sárgásfehéren világított a tiszta égbolton.
- Mennyi az idő? - kérdeztem.
- Éjfél van. Két órát aludtál - válaszolta. - Nemsokára megérkezünk.
- Kérhetek néhány szem drazsécukrot?
- Kérhetsz, amennyit csak akarsz - mondta barátságosan, és kezembe adta a kisdobozt, amelyre színes cukorkák voltak rányomatva.
- Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazsé - olvastam a rajta lévő feliratot. - Miféle édesség ez, Voldemort?
- Különleges gumicukor - felelte mosolygós arckifejezéssel. - Sosem tudhatod, hogy milyen ízt fogsz ki. Meg mered kockáztatni?
- Igen - mondtam, és kivettem a dobozból egy bordó színű drazsét.
Amikor ráharaptam hirtelen undor fogott el.
- Milyen ízű? - érdeklődött Tom.
- Olyan íze van, mint a kígyóvérnek - feleltem és lenyeltem a cukrot.
- Honnan tudod, hogy kígyóvér ízű?
- Édesanyámmal a muglik világában jártam már egzotikus éttermekben, ahol kóstoltam kígyóvért.
- Kéred a csoki békádat?
- Kössz, inkább majd később - mondtam, és elkértem tőle a nyaláspálcámat, amely a Bogoly Berti varázsló által készített gumicukorhoz képest sokkal finomabb és édesebb volt.
Éjjel kettőkor a vonatunk megállt egy állomásnál. Tom kajánul rám mosolygott, és így szólt:
- Megérkeztünk. Hozd a bőröndödet! - mondta, és az utazótáskájával megindult a vagon ajtaja felé.
Először nem tudtam, hogy nem a King’s Cross pályaudvaron vagyunk, ezért gyanakvás nélkül követtem őt és leszálltam a vonatról, amely zakatolva robogott tovább. Az állomáson egyetlen lámpás szolgált világítóul, így szinte alig láttam a sötétben.
- Hol vagyunk? - kérdeztem döbbenten, miután nem volt ismerős számomra az állomás. - Azt ígérted, hogy haza kísérsz. Miért szálltunk itt le?
- Előbb szeretném, ha velem jönnél valahová - felelte. - Utána haza kísérlek.
- Édesanyámnak még meg sem üzentem, hogy hazafelé tartok. Nem akarom, hogy aggódjon értem - tiltakoztam feszülten.
- Egy bagoly segítségével küldhetsz neki üzenetet. Most gyere velem, Layla! - felelte nyugtatgatva, és én követtem őt egy furcsa, vidéki faluba.
Hamarosan megérkeztünk egy elhagyatott faviskóhoz, amely egy sötét erdő szélén állt.
- Mi ez a hely? - kérdeztem tőle csodálkozva.
- Ez anyám otthona. Itt született, Little Hangletonban, és ebben a faviskóban élt együtt Marvolo nagyapámmal és a nagybátyámmal, Morfinnal. A Denem család birtoka nincs messze innen. Te már jártál ott egyszer egy zsubszkulcs segítségével.
- Igazán szép hely - mondtam bókolás gyanánt. - Édesanyád csöndes helyen élt.
- Szeretném, ha néhány napot itt töltenél velem - nézett rám kérlelően, én pedig beleegyezően bólintottam.
Bevezetett a hűvös faházba, majd segített letenni a poggyászaimat az egyik sarokba. A viskóban egy szűk kandalló, két szék, egy szú rágta faasztal, meg egy faágy volt. Tom elővette pálcáját és tüzet csiholt a kandallóba. A benne lévő tűzifák lángra kaptak, és olyan meleget árasztottak, amely betöltötte a kicsiny helyiséget. Kiengedtem Cliot a ketrecéből, és Tom pedig leült az asztalhoz. Szétnyitotta naplóját és írni kezdett egy Pulitzer pennával. Kíváncsian mellé ültem és láttam, hogy a következőket írja: „Szeretlek, Layla Blash. Te vagy a legszeretetreméltóbb és a legbájosabb varázslólány, akit valaha megismertem”. Tom barátságosan rám mosolygott, én pedig így feleltem:
- Nekem azelőtt soha senki nem mondott ilyesmit, még írásba foglalva sem.
- Mutatok neked valamit - mondta, és kihívott a viskó előtti füves terepre.
A magasba emelte varázspálcáját és betűket kezdett írni vele a levegőbe. Ügyes kézmozdulatokkal leírta a teljes tulajdon nevét, és mellé az enyémet is. Ezután suhintott egyet a pálcájával, minek következtében nevének betűi összevegyültek és előtűnt belőlük a Voldemort név. Tom másodszor is meglendítette pálcáját, majd a nevem fölött a „szeretlek” szó jelent meg. A harmadik suhintásra a Voldemort név alá került az enyém, amelyeket a Mardekár ház kígyójelképe kötött össze „és” betűként. Végül Tom egy szívkeretet rajzolt köréjük, aztán felirányította varázslatát a magasba. Az égen személyneveink két kiskígyóvá alakultak, és egymással egyesülve egy világító baziliszkuszként eltűntek a levegőben.
- Hogy tetszett a varázslatom? - kérdezte.
- Őszintén nagyon tetszett - feleltem, és ő ezt válaszolta:
- Mi egymáshoz tartozunk, Layla. Mindketten mardekárosok vagyunk, ezért Malazár kígyópatrónusa forraszt eggyé minket.
- Mi az a patrónus? - kérdeztem, mivel soha nem hallottam még erről a varázslatról.
- Jövőre megtudod - válaszolta, majd így folytatta:
- Későre jár. Azt ajánlom, hogy még az éjjel üzenj édesanyádnak.
- Jól van - mondtam, és visszasétáltunk a faviskóba.
Tom a kandalló elé ült, amíg én elhúztam a bőröndöm cipzárját, és kivettem belőle az Edwardtól kapott medáliont, amit a nyakamba akasztottam. A következő pillanatban a lobogó tűz parazsa kicsapott a kőpadlóra, és a medál villogni kezdett, mintha meggyulladt volna. Ismét elfogott a fulladás, és Tom ezt látva leültetett maga mellé. A kandalló tüzében egyszer csak egy férfi arc jelent meg, majd így szólt hozzánk:
- Üdvözöllek, Tom Marvolo Denem - szólalt meg a mágus. - Anyád apja vagyok, Marvolo Gomold. Tudtam, hogy egy nap eljössz ide.
- Marvolo? - nézett rá Tom ledöbbenve. - Azt hallottam, hogy azért tagadtad ki anyámat, mert egy sárvérűvel esett szerelembe.
- Ugyanakkor Mary Denem felvilágosított téged a családunkhoz fűződő kötelezettségeiddel kapcsolatban - válaszolta ravaszon mosolyogva. - Az Abszol úton megtalálsz. Nemrég nyitottam egy vegyes üzletet Ollivander, a varázspálca készítő boltja mellett. Hozd magaddal ezt a fiatal, mardekáros diákot is, aki ott ül melletted.
- Köszönöm a kedvességét, uram - feleltem, mert jelen helyzetben nem tudtam mást mondani.
- Layla negyed éves a Roxfortban - mutatott be Tom a nagyapjának. - Elhoztam ide, hogy lássa az otthonunkat. Szeretne üzenni egy bagoly segítségével Londonba az édesanyjának.
- Ezen könnyen segíthetünk - kacsintott egyet Marvolo. - Töltsétek itt a második félévet, aztán nyáron gyertek el hozzám az Abszol útra. Örömmel várlak mindkettőtöket.
E szavakkal eltűnt a tűzben. Kisvártatva egy barna tollazatú bagoly repült a viskó ablakába, amelynek a segítségével üzenetet küldtem édesanyámnak a honlétemről. Miután a madár elrepült, így szóltam Tomhoz:
- Kedves ember a nagyapád, de mára sok volt ez számomra. Álmosnak is érzem magam. Szeretnék most már aludni.
Tom készségesen megágyazott nekem, és én kimerülten feküdtem bele abba az ágyba, amelyben egykoron az anyja aludt. Miután betakart a pamut takaróval kedveskedően jó éjszakát kívánt. Már aludtam, amikor eloltotta a tüzet a kandallóban. Csöndben mellém feküdt, és ekkor észrevette a nyakamban lévő medált, amely még haloványan pislákolt. Óvatosan levette rólam, majd alaposan szemügyre vette. Felnyitotta, de nem nyúlt a benne lévő folyadékhoz, hanem visszahívta Marvolo baglyát, csőrébe adta a nyakláncos medált és egyenesen az Abszol úton található boltjába küldte.
Ezalatt eljött Marvolo boltjába Mary és Morfin. A boszorkány büszke léptekben nyitott be rokonához, aki kajánul így köszöntötte őt:
- Az unokám valóban örökölte Malazár tettrekészségét - jegyezte meg gonosz mosollyal az arcán. - Milyen hírrel szolgálsz nekem, Mary?
- Morfin üzenetén keresztül már tudsz róla, hogy az ifjú Marvolo sikeresen készített magának két horcruxot. A harmadik a lányod gyűrűje lesz, amit eladott a Shanda és Shelymesh divatüzlet tulajdonosának.
- Mary, kedvesem - csóválta meg a fejét Marvolo - tudod-e, hogy az unokánk miért volt képes más varázslata által horcruxot készíteni?
- Nem értelek - vonta fel a szemöldökét csodálkozva.
- A főnix, amelynek a tolla Marvolo pálcájában van, még egyet adott Ollivandernek, akit évek óta figyelek. A lányom fia pálcájának tokjában azonban benne rejlik a főnix könnye, amely lehetővé teszi, hogy más varázspálcák erejét átvehesse. Ám ez csak addig működik, amíg a főnix madár él. Amikor majd a halála pillanatában porrá ég, Marvolo pálcája el fogja veszíteni ezt a képességét. Nincs rá idő, hogy kivárjuk, amíg befejezi tanulmányi éveit a Roxfortban. A főnix haldoklik, és nekünk sürgősen szükségünk van még egy áldozatra, hogy a gyűrűből mihamarabb horcruxot csináljunk.
- Rendben, de kit tudsz felhasználni áldozat gyanánt? - kérdezte Mary ingerülten.
- A fiadat - felelte kimérten. - Ő még életben van, és tudtommal visszaköltözött a kúriádba. Ha az ostoba és hasznavehetetlen férjedet megölted, akkor őt is meg kéne ölnöd. Te képes vagy rá, és ezt nem is tudnád letagadni, igaz?
Ekkor Morfin toppant be hozzájuk kezében a medálionnal és az édesanyámhoz intézett levelemmel. E szavakkal fordult apjához:
- A baglyod egy furcsa medáliont hozott. Az unokaöcsém küldte neked, és állítása szerint attól a Layla nevű diáklánytól származik.
Marvolo átvette tőle a medáliont, majd felnyitotta. Mary is szemügyre vette a különleges tárgyat, és ezt kérdezte:
- Mi ez, Marvolo?
- Ez egy luminarikon - válaszolta. - A medálban lévő mágikus folyadék életelixír és unikornis vérből van elkészítve. Ez képes érzékelni a lelkek auráját. Ha a lány magán viseli a medált, akkor könnyűszerrel le tud leplezni minket.
- Semmisítsük meg a medált, és nem lesz több gondunk vele - javasolta Morfin.
- Nekem jobb ötletem van - szólt közbe Mary, majd így folytatta:
- Készítek belőle egy horcruxot.
- Ez okos gondolat és talán hamar meg is valósítható - helyeselte ötletét az idős Marvolo.
- Annak érdekében, hogy állandóan szemmel tarthassam Marvolot, úgy döntöttem, hogy önmagamat használom fel áldozatként. Ha a lelkem másik fele beleköltözik a medálba, akkor már könnyűszerrel irányíthatom az eseményeket és figyelemmel követhetem a tevékenységeit.
- Biztos, hogy ezt akarod, Mary? - kérdezte Marvolo kissé aggódva.
A halálfaló varázslónő szilárd elhatározással bólintott.
- A fiamat rátok bízom. Találjátok meg, és végezzetek vele!
- Én utána nézek a Denem birtokon - szólt Morfin, majd ezt kérdezte apjától:
- Az unokaöcsém, hogyan lesz képes létrehozni a gyűrű horcruxot, ha én ölöm meg az apját?
- Ezt akkor mondom el, amikor a nyári szünidőben ellátogat a boltomba - válaszolta, aztán Maryhez fordult:
- Légy rendkívül óvatos, és vigyázz az életedre! Ne feledd, hogy önmagad megölésével hozol létre horcruxot!
- Ne aggódj miattam! - felelte a boszorkány. - Ha Layla ismét nyakába veszi a medált, akkor rá tudom venni, hogy engedje közel magához Marvolot.
- Malazár leszármazottjának szüksége van egy utódra - bólintott egyetértően az öreg Gomold. - Mi pedig gondoskodunk róla, hogy a Gomold és a Denem család vérvonala fennmaradjon.
Mary búcsúzóul csókot váltott Marvoloval, majd elővette pálcáját, és egy varázslattal megsemmisítette a medálban lüktető luminarikont. A folyadék bíbor színűre változva csorgott le az asztalról a padlóra, majd füstölögve eltűnt. Ezt követően mellkasának nyomta a pálcát, kimondta magára a gyilkos átkot, és menten szörnyet halt. Miután lelkének meghasadt darabja elhagyta élettelen testét egy fénycsóva alakjában beleköltözött a medálionba, amelynek belsejében méregzöld és fekete füstgomoly kavargott. Marvolo gondosan elrejtette a medált egy polcra helyezett dobozba, és az édesanyámnak írt levelemet pedig tűzre dobta.
A második félévet Tom társaságában töltöttem a Gomold család viskójában. Az alatt megtanított engem a három tiltott átok használatára, amelyeket az erdőben élő állatokon próbáltam ki. Tomot pokolian szórakoztatta, ahogy vadnyulakat, pockokat és néha őzgidákat sújtottam az Imperius, a Cruciatus és az Avada Kedavra átokkal. A roxfortos tanulmányaim befejezéséig fogalmam sem volt róla, hogy ezek tiltott varázslatok, mivel akkoriban a Főbenjáró átkokat még nem engedélyezték tanítani a diákoknak. Tom is csak a fekete mágiáról szóló könyvekből tanulta meg őket, mint ahogy a horcrux praktikát is. Nyár elején fogtuk magunkat és ellátogattunk az Abszol útra. Mivel Little Hangleton messze volt onnan, hoppanáltunk a kandallóban, és egy elhagyatott raktárhelyiségben találtuk magunkat. Miután kikászálódtunk a kormos kéménycsőből, Tom így szólt hozzám:
- Itt vagyunk a Foltozott Üstben. Ez az utca vezet az Abszol úthoz.
- Remélem, hogy most lesz időnk mindent megnézni - feleltem megörülve, mert nagyon szerettem az abszol úti látnivalókat.
Tom kacsintott egyet, és elvezetett egy téglafalhoz, amely az utca végén volt. Elővette pálcáját, megkocogtatott néhány követ, mire azok szétnyíltak és ráléptünk az Abszol útra. Egyenesen Marvolo Gomold boltjához mentünk, amely később Weasley Varázsvicc Vállalat néven működött. Az üzlet ajtajához érve feszültség fogott el, de Tom azzal nyugtatott meg, hogy a nagyapja január óta magánál őrzi a medálomat, amit a biztonságom érdekében vitetett el hozzá a postabagollyal. Az üzlethelyiség belül telve volt különféle varázsbigyókkal, meg nyalánkságokkal. A pultnál egy középidős mágus ült. Hasonlított rá az unokája.
- Szervusz, Marvolo! - köszöntötte őt a sötét mágus. - Már nagyon vártalak titeket.
- Látom, nemcsak az aranyvérűségedre vagy büszke - vágott vissza Tom gúnyosan.
- Örökölted Mary nagyanyád stílusát - jegyezte meg kissé bosszúsan, majd hozzám fordult:
- Te biztosan Layla vagy, ha nem tévedek - nézett rám hamiskásan.
- Igen, uram - bólintottam, ő pedig így folytatta:
- A medálod igazán különleges ritkaság. Okos ötlet volt Marvolo részéről, hogy rám bízta az érkezésedig.
Ezzel odasétált az egyik polchoz, és levett róla egy dobozt. Elém rakta az asztalra, majd kivette belőle a medálomat.
- Köszönöm, hogy vigyázott rá - feleltem, és nyakamba akasztottam.
Marvolo ezt követően behívta Tomot az üzlet hátsó végébe, és e szavakat intézte hozzá:
- A Marytől kapott horcruxra nincs többé szükséged. A sárvérű lány nyakában van helyette egy másik.
- Ezt nem értem - felelte értetlenül.
- A medál egy luminarikon volt - világosította fel Marvolo. - Szerencséd, hogy nem viselte a nyakában, amíg együtt voltatok a Roxfortban, különben Te is gyanússá váltál volna a szemében. Mary felvállalta, hogy önmagát adja áldozatul egy új horcruxhoz, amelyet Layla medáljából készített. A lelkének egy darabja most a medálban rejtőzik.
- Mary valóban zseniális boszorkány - bólintott Tom gonosz mosolyra húzódott ajkakkal. - Ő ily módon egy bizonyos mértékig manipulálni tudja a lányt.
Az idős Marvolo ezután elmondta neki, hogy milyen különleges képesség rejlik a pálcájában, és beszélt neki a főnixről, amelyet a boltjában tartott életben. Ezen kívül közölte vele, hogy az apját, Tom Denemet szemelte ki következő áldozatul, és Morfint bízta meg, hogy végezzen vele. Végül elkérte tőle Mary első horcruxát abból a célból, hogy rajta keresztül állandó kapcsolatot tudjon létesíteni a boszorkánnyal. Remélték, hogy Morfin sikerrel fog járni, és létre tudják hozni a harmadik horcruxot, azaz Merope gyűrűjét, amelyet a Shanda és Shelymesh divatüzletház tulajdonosától kell visszaszerezniük.