29. fejezet
A sikertelen horcrux varázslat
Aznap éjjel Joszi kiült Hannával a Griffendél-toronyba. Az idő kicsit hűvös volt, de ez nem zavarta meg az idilljüket. Joszi az ölében tartotta az aranykalitkát, amelyben a golden snidget csipogva repkedett. Piros szemei a hold fényében úgy csillogtak, mint két rubinkő. Hanna le sem vette szemét a gyönyörű tollazatú madárkáról, mivel még soha nem látott ilyen különleges lényt. Végül megkérdezte:
- Hol szerezték be a szüleid a snidgetet?
- Az apám Hitvány Herpónt bízta meg, hogy ejtsen foglyul egy tökéletes példányt, de ő nem közölte, hol fogta el a madarat - felelte.
- Nagyon szép - nyúlt be óvatosan a ketrec rácsai közé, és finoman megsimogatta a pici madár fejét.
- Neked adom - mosolygott rá Joszi, s átadta neki a kalitkát. - Tekintsd ezt eljegyzési ajándéknak.
Hanna merően ránézve így folytatta:
- Komolyan gondolod, amit mondtál? Még csak nemrég találkoztunk, és te már el akarsz venni feleségül? Vagy azért teszed, hogy bebiztosíts magadnak egy gazdag, anyagi hátteret?
- Miért gondolod ezt rólam? Én szeretlek téged, Hanna - erősködött.
- Ha valóban szeretsz, akkor bizonyítsd be! - vágott vissza kissé dacosan, aztán kivett a ruhája zsebéből egy szép ezüst talizmánt, és Joszi kezébe tette.
- Ezt tartsd magadnál, és add vissza az esküvőnk napján. Ha addig megőrzöd az ajándékomat, akkor mindent elhiszek neked.
- Megőrzöm a talizmánodat. Megígérem! - felelte, mire Hanna viszonozta a mosolyát, és lágyan megcsókolta.
A következő pillanatban észrevették az ajtó közelében söprögető Sophie-t, aki a megélhetés miatt felvállalta, hogy rendben tartja a kastélyt. Hanna ridegen nézett feléje, majd Joszihoz fordulva így szólt:
- Ki az a lány? Mért bámul minket? Mi köze hozzánk?!
- A Legendás Lények Gondozása tanár, Albert Mush unokahúga. Ők segítettek abban, hogy az igazgatónő a kviddics által esélyt adjon nekem a felvételizésre - mondta, s kedveskedően megcirógatta Hanna selymes haját. - Ne aggódj! Semmi sincs köztem és Sophia között.
- Ennek örülök - felelte megkönnyebbülve, miközben árgus szemekkel figyelte, ahogy Sophie szomorúan elhagyja a tornyot.
- Két nap múlva haza kell utaznom Yorkshire-be. A szüleim meghívást kaptak egy mugli kelmekereskedőtől, akinek Madam Malkin Talárszabászatából visznek ruhaanyagot.
- Az ezüst talizmánt édesapád készítette? - kérdezte kíváncsian, ahogy megforgatta kezében a drága nemesfémet.
- Igen, ezért megkérlek, vigyázz, hogy ne érje kár - figyelmeztette kemény hangon.
Joszi bólintott, és elrejtette varázstokjába Hanna ajándékát.
- Mikor térsz vissza Yorkshire-ből?
- December elején. Te mikorra tervezed az esküvőnket?
- A visszatérésed napjára - válaszolta, s összenevettek.
Sophie kimerülten ballagott a hálókörlet felé, amikor megpillantotta nagybátyját, aki a Nyugati toronyban üldögélve egy hosszú levelet olvasott. Letette a sarokba a felmosórongyot, meg a vödröt, és kedves hangon megszólította.
- Bácsikám - lépett hozzá, és a vállára helyezte a kezét. - Minden rendben?
- Izabella üzent, hogy halasszuk el az esküvőnket. Úgy érzi, még nincs rá felkészülve, hogy igent mondjon a közös jövőnkre. Nem vall rá, hogy ennyire elbátortalanodjon.
- Ha ezt írta, akkor komoly oka van rá. Valószínűleg az ő családja is súlyos pénzügyi nehézségekkel küzd, különösen most, hogy a Varázslótanács elnöke tíz galleon bírságot rótt ki szegény Indignára.
- És te, hogy vagy? - kérdezte kicsit elmosolyodva, s Sophie leült mellé egy fapadra.
- Talán szomorúnak látszom, bácsikám? - kérdezett vissza, és viszonozta Albert őszinte mosolyát.
- Mostanában olyan hervatagnak látszol, amire a leendő tanítványaid is felfigyeltek. Megbántott valaki?
- A szívem csalódott - felelte meleg hangon, majd így folytatta:
- Rájöttem, hogy okosabbnak kell lennem a férjválasztásban. Nem szabad szenvedélyesen beleszeretnem senkibe.
- Ez így is van - helyeselt a nagybátyja. - Olyan férfit válassz, aki valóban szeret téged. Én is jól döntöttem, amikor megkértem Izabella kezét.
- Minden rendbe fog jönni, csak türelmesnek kell lenned. Izabella egy nap hozzád fog menni - felelte Sophie, és oldalról átkarolta nagybátyját.
Két nappal később Hanna Rubin elhagyta a Roxfortot, és hazatért apjával Yorkshire-be. Joszi onnantól kezdve a szabadidejében kizárólag a sötét mágiáról szóló könyveket olvasta és tanulmányozta. Egyik kedvence a „Harc az arctalannal” című volt. A könyvet egy ismeretlen nevű mágus írta, ezért a zárolt részlegből lehetett csak kikölcsönözni. A tartalma csupa könyörtelen tettről szólt, amelyek a varázsvilág törvényeibe ütköznek. Joszit kimondottan szórakoztatta az izgalmas olvasmány. Az ősz beköszöntével minden hétvégén délután lesétált a Roxmorts faluba, ahol egy fúriafűz alatt a könyvébe merülve olvasott. Sophie-t kerülte, szinte nem is szólt hozzá. A lány próbálta eltitkolni a fájdalmát mindenki előtt, mert az, akire annyira vágyott, hogy itt tanuljon, idegenül néz rá, és a barátságukat sem becsüli. Albertnek sem szólt a dologról, akit viszont egyre jobban feszültté tett Izabella hallgatása, s kezdte azt gyanítani, hogy valami nincs rendben Rabnottéknál. Egy nap Joszi szokásosan lement a faluba a jól ismert fúriafűzfához. A nap lemenőben volt, és a mágikus erejű fa lehullajtott levelei szálltak az erős szélben. A fiú kényelmesen leheveredett a deres fűbe, és a fúriafűz kísérteties árnyékában lapozgatta vaskos könyvét, amelyben éppen egy névtelen, sötét mágus cselekedeteit olvasta. A vastag törzsű fa egyik ágára egyszer csak egy félelmetes, madárkoponya fejű holló szállt. Joszi először nem figyelt fel rá, csak amikor az leereszkedett, és egy sötét, csuklyás mágus alakját öltötte. Chad fia rémülten felpattant, meglátván a halál külsejű varázslót. Az csontos kezében egy nagyméretű pálcát tartott, majd bátorítóan így szólt Joszihoz:
- Nagyon keményen tanulsz, fiam. Látom, komoly érdeklődést tanúsítasz a fekete mágia iránt - mondta, miután elolvasta a könyv címét.
- Ki vagy te? - kérdezte reszketve.
- A nevem Mordekaius - mutatkozott be fejet hajtva, s csontvázkezét nyújtotta a fiúnak.
- Joszi MacFusty vagyok - hebegte, miközben félénken kezet fogott Mordekaiusszal. - Egyszer hallottam rólad egy pálcakészítőtől, Wulfric Grindelwaldtól, aki azt állította, hogy te különleges varázseszközöket tudsz létrehozni.
- Wulfric Grindelwald igazat mondott. Én vagyok a mágikus tárgyak megalkotásának mestere, de a sötét erők praktikáit is tökéletesen ismerem. Talán segíthetek neked - ajánlkozott készségesen, s vörösen villogó szemeiben alattomos gonoszság csillant meg.
- Megtanítasz a fekete mágia minden varázslatára? - kérdezte Joszi kissé bizalmatlanul.
- Feltételezem, ismered a Főbenjáró átkokat, és hallottál a különféle rontásokról. Amint látom, jó pár sötét mágiával foglalkozó könyvet kiolvastál már, és egy tehetséges mentor is a segítségedre volt. A horcrux praktikát is ismered?
- Nem. Sohasem hallottam róla - felelte fejcsóválva.
- A horcrux az egyik legerősebb és legkülönlegesebb varázslat, amely biztosítja a sötét mágusok számára a halhatatlanságot, és az abszolút teljhatalmat. Szeretnéd, hogy eláruljam, hiszen kiváló varázslónak készülsz?
- Igen - felelte megörülve -, kérlek, taníts meg rá!
- Ki áll közel a szívedhez? Van-e valaki, aki fontos a számodra?
- Hogy jön ez most ide? - kérdezte értetlenül.
- Ha azt szeretnéd, hogy egy számodra fontos személy melletted maradjon, akkor a legegyszerűbb megoldás, ha életben tartod magad a lelked egy darabja által.
- Ezt nem értem.
- Ifjú, sötét mágusom - lépett hozzá Mordekaius, s így folytatta:
- Ahhoz, hogy kettéhasítsd a saját lelkedet, meg kell ölnöd valakit, és hol máshol őriznéd meg önmagadat életed igaz szerelmének, ha nem idebent - mondta, és kezét Joszi szívéhez tette, amely a félelemtől úgy kalapált, mint a harkály csőre a fán.
A fiú merően Mordekaiusra nézett, s így válaszolt:
- Most már értem, de szerinted kit válasszak? Két lányt ismerek. Az egyikük a menyasszonyom, a másik viszont közbenjárt értem, hogy a sötét mágiát itt a Roxfortban megismerhessem.
- Véleményem szerint, csak az utóbbi jöhet szóba. Mi a neve annak a szépséges leánynak? - hízelgett.
- Sophia Mush - felelte.
- Őrá van szükséged, hiszen segített, hogy a varázsvilág leghíresebb mágusiskolájába kerüljél, ahol szabadon gyakorolhatod a fekete mágiát, és tanulmányozhatod az azzal kapcsolatos könyveket. Sophia később is a hasznodra fog válni, mivel megbízik benned, és őszinte szerelmet táplál irántad. Annak érdekében, hogy őt ne veszítsd el, áldozd fel a haszontalan menyasszonyodat, s a halála által rejtsd a lelked meghasadt darabját a szívébe. Ezáltal Sophia mellett tudsz maradni, bármi is történik. Elmondom neked, hogyan hajtsd végre a varázslatot, amit feltétlenül hibátlanul kell elvégezned ahhoz, hogy sikerrel járj.
- Mondd, mit kell tennem, Mordekaius! - szólt emelt fővel.
- A gyilkosság végrehajtásához célszerűnek látom megkönnyíteni a helyzetedet, ezért szükségem lenne egy tárgyra, ami megfelel a művelethez.
Joszi erre elővette a varázstokot, s kivette belőle a Hannától kapott ezüst talizmánt. Odaadta Mordekaiusnak, aki letört egy kisebb ágat a fúriafűzről. Az ovális formájú talizmánt hatszor megforgatta kezei között a levegőben, majd az ágdarabot egy szempillantás alatt kardmarkolattá, az ezüst követ pedig éles pengévé változtatta. Azután pedig összeillesztette őket.
- Gyilkos fegyvered immáron elkészült, Joszi barátom - mondta, s átadta neki a tőrt.
- A tökéletes tőr - nézte ámulva újonnan megalkotott gyilokját, majd elégedetten így szólt:
- Köszönöm, Mordekaius. Mi a következő lépés?
A sötét mágus gonoszan elmosolyodott, és intett újdonsült tanítványának, aki kihúzott háttal követte őt a fúriafűz alatt épített Szellemszállásra.
Nem sokkal ezután Indigna ügyére végre sor került a Tanácsban, aki lassan két és fél hónapja várakozott, hogy tárgyalhasson Bruttéval a tíz galleon pénzbüntetésről. Barberus, mivel hosszú ideje rivalizált Madam Rabnottal a snidgetvadászatot engedélyező törvény körüli viták kapcsán, bosszúból elvette tőle az otthonát, amelynek értéke pont megegyezett a kirótt bírság összegével. Indigna úgy érezte, kicsúszik lába alól a talaj, de ami ennél is borzasztóbb volt, hogy ezután tájékoztatták a családja elvesztéséről. Az asszony, miután tudomást szerzett férje és lánya haláláról, az idegösszeomlás szélére került. Egyetlen támasza a nővére, Pruderia maradt, s hozzá költözött Aberdeenbe. A tragédiát nem merte megüzenni Sophie-éknak, ezért Pru küldött levelet hozzájuk a Roxfortba.
Egy hideg októberi éjszakán Sophie éppen a Nyugati torony dúcait tisztogatta. A porlepte padlón nagy kupacban állt a lehullott bagolytoll, amit a lány alig győzött söprögetni. A nehéz és fáradságos munkát gyakran végezte késő éjszaka is, hogy Sakndenberg igazgatónő több galleont juttasson neki és Albertnek, aki nehezen tudta fizetni a tartozásokat a Gringotts koboldjainak. A tanítás viszont segített abban, hogy kiheverje a csalódást Joszi miatt, és ne kínozza az iránta érzett viszonzatlan szerelem se többé. A diákjai, köztük a legkedvesebbek, Jacob, Claus, Elisabeth, Emerencius, Brian és Neel, örömmel és boldogsággal töltötték el a lelkét és ragaszkodtak hozzá. Így Sophie úgy érezte, a diákoknak szükségük van rá, őszintén szeretik őt, ezért mellettük kell maradnia és tanítania őket a mágiára. A seprű nyelére támaszkodott, s kedves emlékeit idézte fel magában a tanítványaival eltöltött órákról, amikor megjelent a torony ajtajában Jacob Potter, karján Sophia baglyával, Muhussal. A fiatal nő csodálkozva így szólt hozzá:
- Jacob! Hogy kerülsz ide? Későre jár - mosolygott rá, s a kisfiú bejött hozzá a sötét helyiségbe.
- A bagoly véletlenül a Griffendél hálókörletébe repült, és egy levelet hozott önnek, Mush professzor - felelte, és átadta Sophie-nak a bolyhos tollú madarat.
Sophie megköszönte Jacobnak a segítséget, aztán kibontotta a levelet, amit Pruderia írt Indigna nevében. Olvasás közben könnycseppek csordultak végig az arcán, és elkeseredve lerogyott egy fapadra. Visszafojtottan felzokogott, mire okos arcú, szemüveges kis tanítványa odament hozzá és oldalról szorosan átölelte. Sophia ráhajtotta fejét a Potter fiú selymes buksijára, aki együttérzően őszinte, gyermeki könnyeket hullajtott, átérezve tanárnője lelki fájdalmát és szomorúságát. Albert csak másnap tudta meg, hogy mi történt Izabellával, s engedélyt kért Edessától, hogy az iskolai, karácsonyi ünnepeket otthon tölthessék Sophiával. Nem volt már senkije az unokahúgán kívül, akit innentől fogva minden bajtól védelmezni akart még a Roxfort falain belül is. Sophia nem is sejtette, hogy mi vár rá a közeljövőben.
Egy nap tanítás után Sophie a szokásos takarítást ment végezni. A hosszú folyosón menve váratlanul találkozott Joszival, aki a Mardekár-ház klubhelyiségébe igyekezett. Amikor megpillantották egymást, a lány csodálkozva így szólt:
- Joszi! - mosolygott rá, bár valahányszor csak meglátta, mindig elszomorodott.
- Szia, Sophie - köszönt neki udvariasan. - Hogy vagy?
- Jól - felelte, furcsállva a viselkedését. - És te?
- Készülök az esküvőmre. Megígértem a menyasszonyomnak, hogy decemberben összeházasodunk - válaszolta büszkén. - Látnod kellett volna, milyen csodálatosan szép lány.
- Láttam őt. Valóban gyönyörű - mondta, s közben tovább sétált.
- Hanna Rubinnak hívják. Régóta ismerem, és hiszem, hogy ő az igazi számomra - tette hozzá Joszi, mire Sophia így felelt:
- Én nem vagyok Hanna Rubin. Légy boldog vele, Joszi! - mondta elfordulva, hogy a fiú ne lássa a könnyező szemeit.
- Köszönöm. Biztosan az leszek. Kívánom, hogy te is az legyél - mondta, majd bíztatóan kacsintott egyet, és befordult a folyosó végén.
December első hetében Hanna visszatért a szüleivel Yorkshire-ből, s kitörő örömmel készült a közelgő esküvőjére. A kelmekereskedővel varratta meg a szép menyasszonyi ruháját, és a gyönyörű unikornisa hátán látogatta meg Joszit a rezervátumban, aki a karácsonyi szünetben tért haza Romániába. Joszi, miután közölte szüleivel a házassági tervét, kérésükre kénytelen volt a százötven galleont a jövendőbeli, családi életének megalapozására fordítani. Abban az időben egy ekkora összeg horrori nagy pénznek számított, amit nem lehetett elkótyavetyélni. Joszi azt remélte, hogy a pénzből a Varázslótanács jóváhagyásával megvásárolja magának a titkos szigetet, ahová leendő menyasszonyát is elvitte, de ehelyett fel kellett építenie egy kúriát a rezervátum mellett. Szép ház volt, s Hanna ízlésének tökéletesen megfelelt. Az épület falai hófehérre, a teteje pedig kékre volt festve. Az ablakok fölött egy-egy angyalt ábrázoló szobrocska díszelgett, és egy széles erkély állt az emeleten, ahonnét gyönyörű volt a kilátás. A rezervátumtól el lehetett látni a hegyvidékeken túlra, egészen az ország határáig. Odabent az előszobától jobbra volt egy nagy ebédlő, balra egy nappali, az emeletre vezető csigalépcső fokai arannyal voltak bevonva, s fönt pedig két nagyméretű hálószoba és egy tágas fürdőszoba volt. Egy pincehelyiség is épült, ahová a ház hátsó bejáratánál levő lépcső vezetett le. MacFustyék gazdag és előkelő esküvőt rendeztek az ifjú pár tiszteletére. A Rubin család elhozta minden aranyát, s egész vagyonát, hogy szeretett lányuk, Hanna ne érezze magát szegényebbnek jómódú férjura mellett. Az esküvőt karácsony előtt egy nappal tartották meg. Aznap kora reggel Hanna kivonult a térdig érő hóba a Josziék kunyhója melletti munkásházból, amit szülei béreltek a rezervátum igazgatójától az itt tartózkodásukig. Gyönyörű, aranyozott és drágakövekkel díszített menyasszonyi ruhájára hófehér hermelinprémet vett fel, amely melegen tartotta a hidegben. Selymes, göndör hajára hullottak a szállingózó hópelyhek, és a kúria kapujában sármos arcú vőlegénye várt rá. Joszi erre a napra tervezte a horcrux létrehozását, bár nem volt benne biztos, hogy sikerrel fog járni, hiszen ez nemcsak a legsötétebb, hanem a legnehezebb varázslat is volt. Örvendezve várta be Hannát, aki a karjaiba borulva forró csókot nyomott az ajkaira. Az udvar kertjében tartották meg a ceremóniát, s miután a fiatalok kimondták egymásnak a boldogító igent, a násznép kartáncba kezdett. Mind a MacFusty, mind a Rubin család hűen tartotta magát népük hagyományaihoz, így nem feledkeztek meg az üvegtörésről sem a menyegzőn, amit őseik is végeztek a Közel-Keleten évezredek óta. Az esküvőn ott volt Joszi nagybátyja, Hamish, és annak lánya, Mathild is, aki nemigen rokonszenvezett Hannával, de örült unokaöccse boldogságának. A vigadalom után a vendégek bevonultak az ebédlőbe, ahol fenséges ételek és finom italok várták őket. Az asztal arannyal-ezüsttel terített volt. Joszi szülei gondoskodtak róla, hogy meghívottjaik tökéletesen jól érezzék magukat ezen a csodálatos napon, amely örökre egybeköt két dúsgazdag családot. Zenészeket is hívtak, akik a lakodalom alatt szép, lágy dallamú nótába kezdtek. Lantjaiknak selyemhúrját pengetve énekeltek az igaz szerelemről, amely idegen volt Joszinak, s a lelkében rejlő gonoszság, amely gőgös szívén elhatalmasodott, távol tartotta tőle ezt az érzést. Soha életében nem tapasztalta meg, milyen érzés szeretni és szerelembe esni valaki iránt, de nem is akarta megtudni. Őt kizárólag a fekete mágia hatalma, meg a gyilkolás öröme érdekelte, amire esküvője napján készült. Neki és Hannának törzshelyet biztosítottak az étkezőasztalnál, és mindkettőjüknek aranyozott, fejedelmi trónszéket juttattak nagylelkű rokonaik. Az ünnepség alatt Joszi egyszer csak ifjú feleségéhez hajolt, s a fülébe súgta:
- Kérlek, gyere velem a pincébe! Szeretnék ott átadni neked valamit - suttogta alattomos mosollyal az arcán.
- Illetlenség volna faképnél hagyni a vendégeinket - ellenkezett helytelenítően.
- A Roxfortban ígéretet tettem neked, hogy az esküvőnk napján visszaadom az ezüst talizmánt. Szeretném, ha látnád, hogy megtartottam a szavam, és megőriztem az ajándékodat. Kérlek, gyere velem, Hanna! - erőltette a dolgot tovább.
A lány végül beleegyezett, s követte férjét a sötét pincébe. Miután kivonultak az ebédlőből, Joszi kézen fogva levezette Hannát a hosszú, meredek lépcsőn, mígnem a dohos, állott szagú műhelybe értek. A lányt kissé undorította az éles szerszámok és mugli találmányok látványa, majd így szólt Joszihoz:
- Itt tartod a talizmánt? - kérdezte tőle csodálkozva.
Joszi rámosolygott, aztán fölvett a sarokból egy poros, bordó színű ronggyal letakart kristályládát. Felnyitotta, és kivette belőle az ezüstpengéjű tőrt, amelyet Mordekaius készített neki a találkozásuk napján. Hanna nem értette a célzást, ezért megkérdezte:
- Miért változtattad gyilkos karddá a talizmánt? Azt kértem, hogy vigyázz rá a házasságkötésünk napjáig. Nem értelek, miért csináltad ezt, Joszi!
- Szeretlek, Hanna - válaszolta hamisan, miközben magához ölelte a lányt, s így folytatta:
- A szerelem ékes, mint a gyémánt, és éget, akár a tűz, de mulandó, mint az elszáradt fúriafűz, amely leveleit hullajtja ősszel. A mi szerelmünk sem tarthat örökké mágia nélkül, ezért, hogy a kebledben dobogó szív soha ki ne hűljön, birtokolja a lelkem egy darabját, hogy mindörökké a tiéd legyek.
Szavaira Hanna elengedte őt, s mélyen a szemébe nézett. Joszi lágyan megsimogatta kedvese fehér orcáját, utoljára megcsókolta, s ekkor beledöfte mellkasába a tőrt, amelynek ezüstpengéjét azonnal vörösre festette Hanna kifolyt vére. A lány egy halálhörgés közepette a padlóra zuhant, s a tőr hegyén ott volt a szíve. A pengén lecsorgott a vér a fúriafűzfa ágából készült markolatra, és Joszi diadalittasan kezébe vette, nyalogatta, csókolgatta a karddal átszúrt szívet, majd a kristályládikába helyezte, és hozzálátott a horcrux praktika végrehajtásához. Többször elmormolta a varázslat szavait, amiket Mordekaiustól hallott, ám a szív minden egyes próbálkozás után egyre aszottabb lett. Végül lángra lobbant, és feketévé perzselődött a tűztől. Joszi dühében ökleivel rávert a ládára, s hirtelen megjelentek a pince ajtajában a vendégek, akik már tíz perce keresték őket, mivel nem tudták, mi történt velük. A gyilkos mágus kárörvendve előkapta kőris pálcáját, és egymás után küldte az Avada Kedavra átkot a körülötte levő emberekre. Szülein, nagybátyján és unokanővérén kívül mindenkivel végzett, még a szolgálókat és a muzsikusokat sem hagyta életben. Összesen harmincöt embernek oltotta ki az életét, a családtagjai elméjét pedig legilimentálta, hogy a történtekből ne emlékezzenek semmire. A halott testek között lépegetve őrjöngő dührohamban tört ki. A terve kudarcba fulladt, a horcruxot nem sikerült létrehoznia, de megfogadta Mordekaius tanácsát, aki az ártatlan Sophie-ban Joszi hű szövetségesét látta. Egy percig sem várva tovább, fogta magát, és elindult Godric’s Hollow felé, hogy a lány bizalmát elnyerje és kihasználja szerelmét sötét céljainak eléréséhez.