9. fejezet
A patrónus bűbáj
Augusztus végén elhagytuk a Foltozott Üst legismertebb fogadóját, ahol szállást kaptunk két hónapra. Az idő alatt Tom rákapatott engem a sörre, ezért nem ritkán fordult elő, hogy alaposan kirúgtunk a hámból. Elközelgett az újabb tanévkezdés, és már ötöd évfolyamos diák voltam. Tom elmondta, hogy innentől kezdve tanulni fogom az összes tantárgyat, amelyek közül sok a „száraz” elméletre épül. Ezek közé tartozott a számmisztika, a rúnaismeret és az asztronómia, amelyeket ő kimondottan utált. A párbajszakkör azonban még számára is újdonság volt, mivel ez a tantárgy a mágia legfelsőbb szintjébe tartozik. Aki sikeresen átmegy a párbajszakkör vizsgán az hivatalosan mágusnak számít. Feszülten készültem az év eleji vizsgákra, amelyet az iskola bezárása miatt a tanárok kénytelenek voltak az őszi időszakra át tenni.
Ezalatt Morfin csatlakozott az Azkaban börtöntöltelékeihez. Az épület felső részlegében biztosítottak számára cellát. Abban nem volt világítás, és fekvőhelyül csupán egy kőágy állt a rendelkezésére. A vastag kőajtó alján, egy résen, át dobták be neki kétszer az ételt minden nap. A börtönkoszt napról napra ugyanaz volt. Sózott vajas kenyér, zabkása, kapros szószba mártott csirkecomb, egy darab datolyaszilva, parenyica sajt, pár szem füge és egy tál jéghideg víz. A rabok nemigen panaszkodtak erre a mindennapos étkekre. Megpróbáltak jóllakni ezzel a táplálékkal, semhogy éhen haljanak a finnyáskodás miatt. A rabság gyötrelmét azonban mindegyikőjük lelkiállapota megsínylette. Morfin az állandó sötétségtől és magánytól szenvedve elkezdett önmagával beszélgetni, és valóságos csoda volt, hogy nem őrült meg. Egy szokványos napon dühében rávert öklével a cella kőajtajára és hangosan kiabálni kezdett.
- Nézz magadra, Morfin! Hogy van merszed kinyitni a pofádat apád előtt, amikor még a húgodat sem voltál képes megvédeni?! Lásd be végre, hogy egy tehetetlen, gyáva féreg vagy! Nem is varázsló, hanem egy börtönlakó patkány! Ó, hogy ennék meg előled a férgek az ételt, amelyet mindig jóízűen felfalsz! Te egy senkiházi vagy, aki még halálfalónak sem alkalmas! Tudod mit, te átkozott? Szívják ki a dementorok a beleidet a besározódott aranyvéreddel együtt!
Üvöltözését meghallotta az egyik auror, aki a cellák között járt-kelt a börtön folyosóján. Goromba szavakkal megfenyegette Morfint, aki gúnyolódva tovább folytatta az átkozódást. Végül kulcs csikorgásra lett figyelmes, és bejött valaki hozzá.
- Ne légy bolond, Morfin! - szólt rá az illető kimért hangnemben.
- Ki az ördög vagy Te? - kérdezte feszülten, miközben hátrahőkölt a falig.
- A cellatársad - válaszolta kacagva. - A dühöngéssel semmit nem oldasz meg. Az öklöd helyett inkább az eszedet használd.
- Nincs szükségem az ostoba tanácsaidra - morogta ingerülten.
- Hát, már elfelejtetted, hogy ki vagy? - folytatta az ismeretlen mágus, akinek a sötétben nem látta az arcát. - Emlékezz a családod legendájára, akik Mardekár Malazár egyenes ágú leszármazottjai!
- Apám a Gomold család feje, akinek ott van a hőn szeretett unokája - felelte Morfin közönyösen.
- Te pedig Marvolo Gomold fiaként ugyanúgy a világ valaha élt leghatalmasabb sötét varázslójának az utódja vagy. Ha rám hallgatsz, akkor felemelkedhetsz és kiérdemelheted apád elismerését. A Gomold család elismert varázslójaként járhatsz a véreid előtt, akik büszkén felnéznek rád. Te lehetsz minden idők egyik leghatalmasabb halálfalója.
- Miért akarsz nekem segíteni? - kérdezte gyanakvóan.
- Mert tudom, hogy Malazár ivadékai különleges képességekkel megáldott mágusok, akik kiválóan értenek a varázsláshoz. Hajdanán nekem is valódi hatalom volt a kezemben, amelytől az átkozott fehér mágusok megfosztottak. Miután elüldöztek a varázsvilágból elvettek tőlem valamit, amire nagy szükségem lenne.
- Arra akarsz rávenni, hogy segítsek neked visszaszerezni valamiféle mágikus tárgyat? - kérdezte Morfin.
- Hallottál már időugróról? - kérdezte a sötét mágus kaján mosollyal az arcán, mire Morfin megrázta a fejét.
- Segítek neked egy feltétellel - szólt végül rövid töprengés után. - Mire képes az időugró?
- Ez a mágikus tárgy képes előremenni az időben és megmutatni a jövőt. Jómagam is a Gomold családot képviselem, és hallottam Merope fiáról, aki egy ideje a Voldemort nevet használja. Az a célom, hogy az időugróval megtudjam, hogy milyen sors vár a fiúra, ugyanis ha elbukik, akkor minden erőmmel azon fogok munkálkodni, hogy valamilyen módon megakadályozzam a vesztét. Ha sikerül megszerezned a jövőbe látás kulcsát, akkor a szavamat adom, hogy naggyá teszlek a sötét mágusok között.
- Hol találhatom meg az időugrót?
- Ahhoz, hogy kiderítsük ennek az eszköznek a honlétét be kell jutnunk a minisztérium archívumába, és át kell kutatnunk minden egyes aktát. A feladat, amellyel megbíztalak, egyáltalán nem lesz könnyű és veszélytelen vállalkozás. Ettől függetlenül bízom benne, hogy sikeresen végre fogod hajtani a küldetést.
- Tudod a kiutat az Azkabanból? Ha be akarunk jutni a minisztériumba, akkor először innen kell kijutnunk.
- A kőfal tégláiból áll össze egy rejtett és titkos kijárat - felelte, majd így folytatta:
- Vedd kezedbe a lábad előtt heverő varázstőrt, és tartsd a fal felé!
Morfin lehajolt és fölvett a hideg padlóról egy erős markolatú kést, amelynek hegyéből egy tűzvörös szikla csapódott ki. A varázslat felizzította a téglákat, és kisvártatva előtűnt a rejtett ajtó, amely kivezette őt a szabadságba. Morfin ekkor látta meg ismeretlen beszélgető partnerét, aki az arcába húzta éjfekete csuklyáját.
- Ha már szívességet teszek neked áruld el, ki vagy! - mondta az épület keskeny párkányán állva.
- A nevem Mardekár Malazár - válaszolta a sötét varázsló, majd figyelmeztető hangon hozzátette:
- Esküdj meg nekem, hogy soha senki előtt nem feded fel a személyemet, különben az életeddel fizetsz!
- Esküszöm, hogy soha senkinek nem árulom el a nevedet ősapám - felelte alázatosan, és térdre borult a világ első leghatalmasabb, sötét mágusa előtt.
Malazár elégedetten rámosolygott, aztán kezét nyújtotta Morfinnak, akivel együtt elhoppanált a minisztérium átriumába.
Ez idő tájt Tom és én visszatértünk a Roxfortba, ahol sikeresen letettük az elmaradt vizsgákat. Az ötödik év tantárgyai közül voltak, amelyeket együtt hallgattam le Tommal, aki megkezdte a hatodik évet. Az új tanárok közül Septima Vector számmisztika óráját, Bathsheba Babbling rúnaismeret óráját és Aurora Sinistra asztronómia óráját nagyon megszerettem. Tommal ellentétben számomra érdekesek voltak ezek a tantárgyak, és az oktatók is egyformán szimpatikusak voltak. A három tantárgy közül a számmisztika és a rúnaismeret közös volt a hatod évesekkel. Nekem azonban be kellett hoznom mindazt a lemaradást, amelyet az első három évből való kimaradás okozott.
Egy szerda délutánon mugliismeret órán voltam Charity Burbage tanárnőnél. Az ő tantárgyát különösen nagyon szerettem, miután én is sárvérű mágus voltam, és Charity arra tanított minket, hogy ne tegyünk különbséget az aranyvérű és a nem tiszta vérű varázslók között. Az óra felében kopogtattak a tanterem ajtaján, és bejött Remus John Lupin professzor.
- Elnézést kérek a zavarásért, kedves Burbage kisasszony - szólt udvariasan, majd ezzel folytatta:
- Elrabolhatom egy percre Layla Blash úrhölgyet?
- Menjenek csak nyugodtan - válaszolta a fiatal tanárnő mosolyogva.
Lupin mosolyogva intett nekem, és kisétáltunk a tanteremből. A folyosón így szólt hozzám:
- Dippet igazgató úrtól hallottam, hogy tavaly kezdted meg a tanulmányaidat az iskolában negyed évesként.
- Igen, professzor úr - feleltem bólintva. - Az első három évben nem kaptam rá engedélyt, hogy itt tanulhassak.
- Az eddigi tanulmányi átlagodból ítélve jól haladsz a tanulással, de túl nagy a lemaradásod, amit nem lehet bepótolni úgy, hogy átugrod az első három év tantárgyainak az alapjait - folytatta Lupin. - Ha valaki nem ismeri a varázslás alapfokát, akkor sosem lesz belőle teljes értékű varázsló. Mágiatudás hiányában nem fogsz érteni úgy a varázsláshoz, mint azok, akik elsőtől kezdve ide jártak és kiváló vizsgaeredménnyel fejezték be tanulmányaikat a Roxfortban. Egy mágusnak teljes tudással kell rendelkeznie, ha helyt akar állni a varázsvilágban és a muglik között egyaránt. Ebben szeretnék a segítségedre lenni, hogy felzárkózhass a társaidhoz. Ennek érdekében úgy döntöttem, hogy megtanítalak téged a patrónus bűbájra, amely az egyik legfontosabb mágikus erő. A péntek délután megfelel neked?
- Igen - mondtam - az utolsó órám hatig tart, azután lesz időm részt venni a professzor úr óráján.
- Magánórát fogok neked tartani - világosított fel. - Ily módon hamarabb el tudod sajátítani ezt a tananyagot. A tanári szobám itt van az első emeleten, ezért könnyű lesz megtalálnod.
- Köszönöm szépen a segítségét professzor úr - feleltem, aztán visszamentem Charity órájára.
Pénteken hat után ígéretemhez hűen elmentem Lupin professzorhoz, aki az általa berendezett tanári szobájában várt rám. A szobában rengeteg akvárium volt, amelyekben különleges lények úszkáltak. Lupin ezeket a harmad éveseknek tartott óráin mutatta be. Ő a tanári asztalnál ülve köszöntött.
- Örülök, hogy eljöttél, Layla. Már vártam az érkezésedet. Felkészültél a varázslásra?
- Úgy érzem, hogy igen - feleltem, és ő odavezetett a szoba közepén álló tükrös szekrényhez.
- Első lépésben tőled is azt fogom kérni, amit a harmad évesektől - fogott bele magyarázatába. - A szekrényben rejtőző lény egy mumus, amelyet csak úgy tudsz legyőzni, ha elképzeled valamilyen tréfás alakban. A kérdésem a következő: mi az, amitől a leginkább félsz?
- A halál az egyetlen, amitől félek - válaszoltam.
Lupin ezt követően suhintott egyet pálcájával, és a szekrény ajtaja kitárult. Egy fekete köpenyes, csontváz fejű, kaszával hadonászó lény jött ki belőle és fenyegetően közeledett felém. A professzor utasítására elővettem a mimóza pálcámat, és egy egyszerű varázslatot bocsájtottam a mumusra, amely a kasza helyett egy gyémántkövekkel díszített dobon kezdett játszani ezüstös pálcákkal a csontos kezében. A látványtól még Lupin is elnevette magát, mielőtt visszaűzte volna a mumust a szekrénybe.
- Gratulálok, Layla - dicsért meg jó kedvűen. - Ez szép volt. Látszik, hogy élénk a fantáziád.
Én megköszöntem a dicsérő szavakat, és Lupin elmagyarázta nekem a varázslat második fázisát.
- Ha még egyszer kiengedem a mumust, akkor vissza kell verned a patrónus bűbájjal. A varázsige a következő: Expecto Patronum. Ezt a varázslatot csak akkor tudod megidézni, ha életed egyik legszebb emlékére gondolsz. A patrónus bűbáj megidézésekor azonban nagyon kell koncentrálnod, mert a varázslat kizárólag addig véd meg a támadótól, amíg összpontosítasz rá. Megértettél?
- Mindent értek, professzor úr - feleltem, és a tükrös szekrény ajtaja ismét kitárult előttem.
A mumus ezúttal egy dementor alakjában jött elő. Számomra az egyetlen igazán szép emlék az volt, amikor Tomot megismertem. Őrá gondoltam, miközben végrehajtottam a patrónus bűbájt. A pálcámból vakító fény áradt, amely hamarosan egy hófehér kígyóvá alakult. A patrónus szüntelenül tekergőzött körülöttem, mígnem a mumus visszabújt rejtekhelyére. Lupin az újabb gratuláció után a következőket intézte hozzám:
- A patrónusod arra utal, hogy közel állsz a Mardekár szellemiségéhez, és vonzódsz a ház alapítójához. Malazár patrónusa szintén kígyó volt, aki kedvelte a sötét varázslatokat, és jól értett a fekete mágiához. Nem Te vagy az első mardekáros diák, aki kígyó patrónust idézett meg.
- Tom Denem milyen patrónust használ? - kérdeztem kíváncsian.
- Ő is kígyó patrónussal rendelkezik - válaszolta. - Közel álltok egymáshoz?
- Tom az egyetlen barátom az iskolában - feleltem.
- Akkor vigyázz erre a barátságra, hogy ne veszítsd el - mosolygott kedvesen, és kezet szorított velem. - A következő órára tanuld meg az elméleti részt, mivel év végén vizsgát kell tenned nálam. Megpróbálok közben járni érted Dippet igazgató úrnál, hogy a többi tanár is felvállalja a magánoktatásodat.
- Bízom benne, hogy az igazgató úr eleget fog tenni az Ön kérésének - feleltem.
Miután elbúcsúztam Lupintól, elindultam a klubhelyiségünk felé. Amikor az ajtót védő kőfalhoz értem kimondtam a jelszót, de amikor a fal megnyílt egy szellem jött ki az ajtón. Ijedten hátrahőköltem, és a fiatal nő megszólított.
- Layla - nézett rám komor arckifejezéssel.
- Honnan tudod a nevem? - kérdeztem feszülten.
- Nem számít, ki vagyok - válaszolta. - Gonosz mágusok és sötét erők vesznek körül. Tudd meg, Tom Marvolo Denem nem az, akinek mutatja magát.
- Miről beszélsz? - kérdeztem értetlenül.
- Téged eszközként használnak fel a terveik véghezviteléhez. Voldemort a bűvkörébe kerített, és közben dróton rángat, mint egy bábut. Az iránta érzett szerelem elvakít, ezért nem látsz tisztán vele kapcsolatban. Azt akarja, hogy a halálfalója legyél.
- Ezt nem hallgatom tovább - csóváltam meg a fejem, majd így válaszoltam:
- Nem tudom, ki vagy Te, de ezt a sok hazugságot nem hallgatom tovább. Hagyj engem békén, átkozott kísértet!
Azzal elhaladtam mellette, és kimerülten tértem nyugovóra a hálókörletben.
Időközben Morfin és Malazár egy-egy láthatatlanná tévő köpeny segítségével bejutottak a minisztériumba. Az átriumból a kilencedik szintre akartak hoppanálni, ahol a Rejtély- és Misztériumügyi Főosztály irodái álltak. Malazár végül belátta, hogy az archívumot lehetetlen átkutatni, mivel tucatnyi auror ellenőrzi rendszeresen az aktákat. A köpeny pedig nem garantálja a biztonságukat. Nem maradt más választás számára, mint inteni Morfinnak, hogy a Mobiliarbus, azaz a Tárgylebegtető bűbáj segítségével helyezze a tőle kapott varázstőrt a Recepció asztalára. Kisvártatva helyet foglalt az asztalnál egy fiatal auror, aki csodálkozó arccal vette kezébe a furcsa, mágikus eszközt. A tőr hegyéből fekete füstgomolyag tört elő, és az illető előtt Malazár arca jelent meg, aki egy hipnotikus varázslattal megtudakolta, hol tartják az időugrót. A bűvölet hatása ellenére az auror mégsem szolgált neki jó hírekkel, miszerint a jelenlegi mágiaügyi miniszter úr elrendelte az időugró megsemmisítését, amelyet ezer évvel ezelőtt Kelet-Afrikában a nunduk földjén rejtettek el egy barlangban. Malazár arca elsötétült a haragtól. Elhatározta, hogy mindenáron megszerzi az időugrót, még ha a küldetés az életébe is fog kerülni. A horcrux tőrt Morfinra bízta, akivel együtt indultak útnak a kijelölt úticéljuk felé.