.jpg)
26. fejezet
Az őrült mentor
A szégyenteljes vereséggel végződött kviddicsmérkőzés után, Joszi hazatért Romániába, és folytatta vadőri tevékenységét a rezervátumban. A szüleinek nem árulta el az igazat, hogy valaki megbundázta a meccset, hanem azt mondta, hogy egyszerűen veszített az ellenféllel szemben. Moira kicsit sajnálta, hogy fiából nem válik híres varázsló, mint a Roxfortból kikerült mágusokból. Chad ellenben megnyugodott afelől, hogy Joszi nagyra vágyása nem juttatja a MacFusty családot megélhetés szempontjából a csőd szélére, és nem okoz kárt a hírnevükben. Ha a fiát felvették volna Anglia leghíresebb és legerősebb mágusképző iskolájába, akkor fenn állt volna a veszély, hogy Burdock Muldoon megfosztja őket a vadőri állásuktól, amely végzetes következményekkel járt volna. Joszi onnantól kezdve csak a kviddicsről szóló könyveket bújta, köztük is Durrbek Dai Llewellyn élettörténetét olvasta leginkább. Ez a különös fickó az ezerkétszázas évek elején megalakult Caerphilly Catapults csapat egyik hajtója volt. Ez a walesi klub még kezdetleges volt, és tagjai csupán beugró játékosokként vettek részt a kviddics döntőkben. Llewellyn volt a legkiválóbb játékosuk, aki kíméletlenül bánt a hajtókkal, de előfordult, hogy néha egy blooderrel még a fogókat is kiütötte, hogy ő szerezze meg a bőrlabdát, amelyet gólszerzés céljából a pályán levő póznákra függesztett kosarakba dobtak. Joszi egyre jobban szimpatizált „Az őrült röptű ember” című regény főhősével, s nyár végére kiolvasta a könyvet. Rövid töprengés után úgy döntött, hogy felveszi a kapcsolatot Llewellynnel, és tanácsot kér tőle a kviddiccsel kapcsolatban. Ha már a Roxfortba nem tartozhat, akkor kiváló varázs sportjátékos legyen. Szeptember elején levelet írt a nagybátyjának, Hamish-nak, aki megígérte, hogy amint lesz rá ideje, összehozza őt az illetővel.
Időközben a Roxfortban kezdetét vette a tanítás. Sophie az utolsó évét járta, így nagy erővel koncentrált a vizsgákra. Joszit azonban nem felejtette el, és remélte, hogy az iskolán kívül viszontláthatja őt. Egy alkalommal Számmisztika órája volt Michael Wolf professzorral, aki a tanárok közül a legtöbbet kívánta meg a diákoktól. Hamar észrevette, hogy kollégája, Albert Mush unokahúga nem figyel a beszédére, hanem a gondolataiba merülve töpreng valami szívügyön.
- Ms. Mush - szólt rá szigorúan -, lenne szíves beavatni engem és a jelenlévő hallgatókat is a magánügyeibe?
- Sajnálom, professzor úr - felelte szégyenkezve.
- Ha gondjai vannak, fáradjon az igazgatói irodába. Mrs. Sakndenberg biztosan szívesen meghallgatja Önt - válaszolta Mr. Wolf, s kinyitotta a terem ajtaját.
- Köszönöm - mondta elkeseredett hangon, majd könnyes szemmel kisétált a teremből.
Felballagott Edessa irodájába, aki a professzorhoz hasonlóan kérdőre vonta a viselkedése miatt. Sophie bánatos arccal helyet foglalt, és Sakndenberg igazgatónő a következő szavakat intézte hozzá:
- Nem Mr. Wolf az első, aki jelezte felém, hogy az utóbbi időben képtelen odafigyelni az órákon. Vegye tudomásul, hogy ebben a mágusintézményben nem tűrjük, ha valaki nem tesz eleget a követelményeknek a mágia terén!
- Mrs. Sakndenberg - szólalt meg a lány, miközben megtörölte könnyes szemeit -, szeretnék kapcsolatba lépni azzal az exterminátor-varázslóval, akinek tavaly felajánlotta, hogy vegyen részt a kopparbergi mérkőzésen.
- Joszi MacFustyra gondol? - kérdezte.
- Igen. Ön nyilvántartja az adatait. Hogy tudnám elérni őt?
- Van összeköttetésünk a romániai sárkányrezervátum igazgatójával, Burdock Muldonnal, de neki nem áll módjában kiadni az ott dolgozók személyes adatait.
- Kérem! Legalább azt mondja meg, hol található pontosan ez a rezervátum - folytatta síró hangon, ám Sakndenberg fejcsóválva így válaszolt:
- Értse meg, Sophia! Szigorúan tilos nyilvánosságra hoznunk a mágusok adatait. Még az intézményünk tanárainak és a hallgatóság személyes információit sem adhatjuk ki akárkinek. Anglia varázslótársadalmának minden tagját védi a Varázslótanács, ezért nem szolgáltathatunk ki adatokat egy elnöki titkárságon kívül álló személynek. Sajnálom.
- Értem. Köszönöm, Mrs. Sakndenberg - azzal felkelt a székből, és udvariasan elköszönt.
Ezalatt a rezervátumban Joszi megkapta Hamish válaszlevelét. Nagybátyja közölte, hogy sikerült beszélnie Dai Llewellynnel, aki a karácsonyi szünetben hajlandó Joszival találkozni az otthonában. A meghívó a Grimmauld térre szólt, egy 91-es szám alatti lakásba. Hamish pontos útleírást adott unokaöccsének, így még Godric’s Hollow-t is útba tudta ejteni. Joszi nem késlekedett sokáig. Egy téli éjszaka, miután szülei nyugovóra tértek, elővette vadőr kunyhójuk pincéjéből a Kőris seprűt, és útnak indult. Őrült röptével száguldott, hogy mihamarabb a kijelölt úti célhoz érjen. Éppen Sophie-k faluja fölött szállt, amikor az egyik ház felső ablakában furcsa mozgást észlelt. Kíváncsian oda repült, s a fagyott üvegen keresztül meglátta a golden snidgetet, ami boldogan fickándozott a kalitkában. A madárketrec mellett egy közönséges olajlámpa világított, amely meleget adott éjszakára a kicsinyke madárnak. Joszi egy percig gondolkozod, hogy betörje-e az ablaküveget és ellopja a madarat, vagy pedig sokkal drasztikusabb módszerhez folyamodjon. Végül úgy döntött, nem kelt feltűnést, s tovább repült. Nem messze egy szegényes házat pillantott meg, amelynek cserepes tetejét frissen esett hó borította. Az emeleten lévő szoba ablaka félig nyitva volt, s egy rózsaszín függönyt ki-be mozgatott a szél. Joszi kíváncsiságtól vezérelve oda is benézett, mintha egy belső hang ahhoz a házhoz hívta volna. Az ablakon hangtalanul beszállva egy sötét szobában találta magát. Az ablaktól nem messze egy ágyat vett észre, s ott találta benne Sophie-t, aki olyan mélyen aludt, hogy nem ébredt fel az érkeztére. Joszi elmosolyodva oda lépett hozzá, és finoman megsimította az arcát. A lány az érintésétől oldalra fordult, és arcán varázslatos mosoly jelent meg. Joszi elővette kabátjából a piros színű, plüss denevért, amit még a kviddicsmérkőzés alatt kapott tőle, és óvatosan Sophie feje mellé tette a párnára. Egy darabig még nézte őt, aztán felpattant seprűjére, és csöndben kiszállt a szoba ablakon. Egy vad széllökés hirtelen becsapta az ablak szárnyait, mire Sophie felébredt nehéz álmából. Csodálkozva vette észre a fejénél lévő plüss kabalát, majd a nyitott ablak felé bámult.
- Joszi? - kérdezte elképedve, s felült a takarón.
Odasétált az ablakhoz, de a sötét éjszakában senkit nem látott, csak a szemközti ház füstölgő kéményét és a hóbaglyát, Muhust, amelyet a nagybátyjától kapott a tizenegyedik születésnapjára. A madár a kertjükben tartott madárházban csörömpölt, valószínűleg az este kitett eledel maradékát fogyasztotta. Sophie még egyszer szemügyre vette a plüss figurát, és bizakodva arra gondolt, hogy ha nem tudja, hol lakik Joszi, akkor a fiú tud róla, hogy ő hol lakik, és bármikor meg tudja látogatni.
Joszi éjjel kettőkor megérkezett a Grimmauld térre. A nyirkos hidegben bóklászva figyelte a társasházakat, és megnézte a bejárati kapukat, hogy melyik alatt található a 91-es szám és Mr. Dai név címkéje. Végül eljutott egy szűk utcába, ahol lepusztult, ötemeletes társasházak sorakoztak. Az épületeken látszott, hogy rájuk férne a tatarozás, mivel a falakról szinte mindenhol lepattogzott a vakolat, és néhány lakás konyha vagy hálószoba ablaka be volt törve, vagy átláthatatlan volt a mocsoktól. A megrongált kapu fölött egy villanykörte adott fényt, s alatta pedig a keresett házszám volt ki írva. A bejárati ajtó mellé egy névtábla volt kihelyezve, és Joszi feszülten végigolvasta a neveket, mígnem megtalálta őrült vendéglátóját. Lenyomta a kilincset, mire az ajtó nyikorogva kitárult. Egy sötét és dohos lépcsőházban találta magát, majd pár perc várakozás után felballagott a negyedik emeletre, Durrbek Dai Llewellyn lakásához. Az ajtóhoz egy vascsengő volt erősítve, amely kellemetlen, recés hangot hallatott. Kisvártatva egy csapzott képű, csavargó külsejű férfi jött ki, és így szólt:
- Segíthetek? - kérdezte kelletlenül, miközben végignézett a fiún.
- Maga Dai Llewellyn? - kérdezte feszülten.
- Te ki vagy? - kérdezett vissza a másik mogorván.
- Joszi MacFusty vagyok. Hamish MacFarlan unokaöccse - felelte.
- Á, szóval te vagy az a vesztes fogó, akinek nem sikerült elkapnia a golden snidgetet a tavalyi kviddics bajnokságon. Ez igazán kár - mosolygott kárörvendve, majd ezt mondta:
- Gyere be, kölyök! Még megfázol odakint.
- Köszönöm, Mr. Dai - hebegte, s követte a fickót a kis lakásba.
Odabent Llewellyn megkínálta őt egy csésze feketekávéval. Joszi egy szakadt huzatú kanapén foglalt helyet, és türelmesen várta beszélgetőpartnerét, aki egy szép tálcán behozott két porcelán csészét és letette elé a dohányzó asztalra. Llewellyn leült vele szemben egy fotelba, s ismerkedő stílusban ezt kérdezte:
- Milyen ügyben kerestél fel? Gondolom, valami nagyon fontos cél vezérelt hozzám, hogy vetted a fáradtságot és elröpültél a világjáró seprűdön egy zord, téli éjszaka kellős közepén az én szerény kis hajlékomba - mondta, miközben kortyolgatott a kávéból.
- A tavalyi Kopparbergben megrendezett kviddicsmérkőzés volt az első meccs, amelyen részt vettem. A Ballycastle Bats csapat fogója vagyok, a nagybátyám pedig a csapatkapitányunk. Kisgyerekkorom óta nagyon szeretem a kviddicset, és nagy álmom volt, hogy egyszer játékos legyek. Ha nyertem volna a mérkőzésen, akkor felvettek volna a Roxfortba, a leghíresebb mágusiskolába. Sajnos, nem sikerült elkapnom a golden snidgetet. Nem számítottam rá, hogy megbundázzák a versenyt - válaszolta lehorgasztott fejjel.
- Roxfort? Nocsak! Te abba a felhígult vérű mágusokkal teli iskolába akarsz bekerülni? - kérdezte Llewellyn kacagva, s felvonta a szemöldökét.
- Miért? Ön nem oda járt? - kérdezett vissza meglepődve.
- Kis haver! Én a Szent Brútusz Szigorított Javítóintézetbe jártam. A szüleim rögtön bevágtak oda, miután félholtra kínoztam egy kviblit az egyik kviddicsmeccsen, mivel az felém irányított egy bloodert. Hú! Az aztán durva mérkőzés volt - mondta feldobódva, és pökhendien így folytatta:
- Ki szabotálta meg a mérkőzést? He? Netán a pimasz szőnyeg mániások, vagy a sárkány táncosok?
- Egy Madam Rabnott nevű boszorkány. Hallottam a nevét, amikor konfliktusba keveredett Barberus Brutte elnökkel. Fogalmam sincs, hová és hogyan tudta eltűntetni a madarat. Ha nem lett volna ott, nem veszítek! Átkozott, vén szipirtyó! - dühöngött és mérges arccal ökölbe szorította kezeit.
- Ismerem azt a banyát - meresztette ki a szemeit Llewellyn. - Az a nő megszállottan harcol azoknak az aprócska, aranytollú, fürge szárnyacskájú madárkáknak a jogaiért. A Varázslótanácsból nemrégiben kiszivárgott egy pletyka, miszerint a kedves Indigna Rabnott egy róla elnevezett snidget-rezervátumot óhajt nyitni valahol Angliában.
Joszi hirtelen felkapta a fejét, s megkérdezte:
- Tudja, hol lakik Rabnott?
- Godric’s Hollowban. Mindenki tudja, hogy ott él a családjával egy csinos kis házikóban, aminek a tetején a Roxfort négy iskolaházának a jelképe tündököl.
- Idefelé jövet elhaladtam a házuk mellett - emlékezett vissza Rabnotték otthonára, amelynek ablakában látta a golden snidgetet. - Náluk van a snidget. Vissza kéne szereznem.
- Joszi. Az a boszorkány mindent megtesz annak érdekében, hogy biztonságba helyezze a madarat. Ha betörsz a házába, ő az élete árán is védelmezni fogja szeretett csipikéjét - nézett élvezkedve gondterhelt beszélgetőtársára.
- Nincs ötlete, hogyan szerezhetném vissza tőlük a madarat? Mr. Brutte százötven galleon jutalmat ígért annak a fogónak, aki elkapja a golden snidgetet a mérkőzés alatt.
- Százötven galleon? Ez igen! A Tanács híres-neves, kvibli elnöke látszik, hogy könnyen szórja a pénzét, hisz van elég peny a zsebeiben meg a Gringottsban.
- Érdekel a sötét mágia. Ha Ön nem járt a Roxfortba, akkor hogyan tanult meg varázsolni? - érdeklődött Joszi.
- Légy oly szíves és szólíts Llewellynnek. Utálom a magázódást - felelte kicsit bosszúsan, majd így folytatta:
- Ahhoz, hogy erőszakot alkalmazz a vén boszorkány és szerettei ellen, meg kell tanulnod tökéletesen használni a megfelelő átkokat.
- Átkokat?
- Pontosan - bólintott Llewellyn. - Létezik három Főbenjáró átok, amelyek helyes alkalmazásával biztos sikert érsz el bármilyen cél érdekében. Na, figyelj! Az átkok a következők: Imperius, Cruciatus és Avada Kedavra. Az elsővel bárkit irányíthatsz, így a megátkozott személyt bármire rá tudod kényszeríteni. A másodikkal halálra kínozhatod, vagy az őrületbe kergetheted az áldozatokat. A harmadikkal pedig átsegíted a túlvilágra azokat, akiktől szívesen meg akarsz szabadulni. E három tiltott átok garantálja számodra ezeket a szadista módszereket. Látom, szívesen kipróbálnád őket a vén nyanya családtagjain - jegyezte meg gonosz vigyorral a képén.
- A legnagyobb örömmel - nézett maga elé, s csónakos, sötét barna szemeiben gonosz alattomosság csillant meg.
- Akkor itt a lehetőség. Tanulj tőlem! Nem jártam az általad rajongott mágusképző iskolába, de egyszer meglógtam a javítóintézetből, és elmentem az Abszol útra, ahol utána jártam a tiltott mágiáról szóló könyveknek és azokból tanultam. A szobatársaimon gyakoroltam a sötét praktikákat, amiket később a kviddicsmérkőzések alatt is bevetettem. Fekete mágussá válni nem nagy ügy. Csak el kell sajátítanod az átkokat, és profi gyilkos vagy. Én öltem már mágusokat és muglikat is.
- Segítesz nekem, Llewellyn? - kérdezte megörülve.
- Hát, persze, de árulj el valamit. Miért hozzám fordulsz segítségért?
- Amikor a seprűmet vásároltam, benéztem egy abszol úti könyvesboltba, ahol rábukkantam az önéletrajzodra, amelyet egy Tudor Hushpush nevű mágus írt - válaszolta, s elővette a magával hozott varázstokból a vaskos, fekete bőrkötésű könyvet.
Llewellyn kezébe vette, aztán előkapta pálcáját és átváltoztatta a neve elé helyezett ”Durrbek” szót ”Durrbele” névjelzőre. Elmosolyodva visszaadta Joszinak a könyvet, és odavezette a ruhás szekrényéhez. Kivett egy fogasra akasztott, szépen megvarrt kviddicstalárt. Letette az ágyára, és kisimította a gyűrődéseket. A talár világoszöld-piros és keresztben csíkozott volt. Az öltözék gallérjára egy mágikus biléta volt csipeszelve, amelyre a Catapults-játékosok tizennyolcszoros győzelmének monogramja volt rá nyomatva. Joszi alaposan megszemlélte Llewellyn kviddicstalárját, majd ezt mondta:
- Nagyon szép talárt viselnek a Caerphilly Catapults csapat játékosai. Szívesen lennék a csapattársad.
- Egyszer nézd meg a szőnyeg mániások szerelését - biztatta Llewellyn. - Ők aztán vagány cuccokat hordanak. A legkirívóbbak a kviddicstalár kinézetét illetően.
- Ők kicsodák?
- Lámpás harcosai. A híres Khanjar csapat. Ők a legvadabbak az egész Közel-Keleten. Kizárólag szőnyegen repülnek. Hírhedten utálják a magunk fajtáját, ugye tudod?
- Az ilyenektől nem is várom el, hogy kedveljenek.
- Ellenük még én sem játszottam. Csak a legnagyobb mérkőzéseken vannak jelen - felelte, majd finoman összehajtogatta a talárját és így szólt:
- Na jó. Vágjunk bele a varázslásba.
- Igazad van - felelte Joszi mosolyogva, és elővette pálcáját.
- A legjobb, ha az egyszerűbb átkokkal kezdjük. Célszerűtlen volna, ha rögtön a legerősebb mágikus erőket alkalmaznánk.
Joszi egyetértően bólintott, és őrült mentorát követve azon az éjszakán megismerkedett a tiltott mágia legkegyetlenebb és legsötétebb praktikáival.