13. fejezet
Különleges varázserejű holmik
Eltelt egy újabb esztendő az életemből. Az ötödik évet sikeresen befejeztem, és a nyári szünidőt otthon töltöttem édesanyámmal. Tom hazament Little Hangletonba a Gomold házba. Izgatottan vártam az évkezdést, hogy részt vehessek a Trimágus Tusán. Augusztus végén Tom üzenetet küldött nekem, amelyben meghívott a Foltozott Üstbe. Öt nap múlva megérkeztem az elhagyatott, szűk, londoni mellékutcába. Tom az Abszol úthoz vezető fal előtt várt engem. Amikor meglátott sunyin elmosolyodva így köszöntött:
- Szervusz, Layla! Örülök, hogy újra látlak - mondta és szorosan magához ölelt.
- Én is örülök neked, Voldemort - feleltem, miközben viszonoztam az ölelését.
- A Roxfort Expressz egy óra múlva indul. Szétnézzünk addig az Abszol úton? - kérdezte.
- Rendben - mondtam, és beléptünk a titkos átjárón a varázsutcába.
Tom elvitt a Florean Fortescue Fagylaltszalon nevű cukrászdába, ahol mindenféle ízben lehetett gombócot kérni. Ezen kívül egyéb édességek is voltak a boltban. A tulajdonos egy barátságos, fiatal varázsló volt, aki szívesen adott puskát a roxfortos diákok dolgozataihoz. Amikor beléptünk a cukrászdájába, ő így köszöntött minket:
- Legyetek üdvözölve az Abszol út legédesebb boltjában! - szólt kedveskedően. - Ha fagylaltot szeretnétek van választék bőven.
- Köszönjük - felelte Tom, majd így szólt hozzám:
- Mit kérsz? Fagyit vagy más nyalánkságot?
- Fagyit szeretnék - mondtam, és kértem nyolc különféle gombócot, amit Florean mosolygós arccal egy nagy tálba kiszedett nekem.
Tom szintén nyolcat kért ugyanolyan íz választékban. Kiültünk a bolt elé egy padra, és cseverészés közben elfogyasztottuk a fagyinkat. Florean kijött hozzánk és érdeklődve megkérdezte:
- Hallottatok róla, hogy új tulajdonosa van a Shanda és Shelymesh divatüzletnek?
- Igen? - nézett rá Tom kissé meglepődve. - Ki az?
- Egy Mordekaius nevű varázsló, aki nemcsak megváltoztatta az üzlet nevét, hanem nyitott egy varázsvicc boltot is Marvolo Gomold vegyesboltja mellett. Nyár eleje óta Borgin és Burkes néven működik a bútorboltja. A varázsbolt neve pedig Hunczut és Zsupsz. Az ottani dolgok állítólag nagyon kelendőek, de nagy forgalma van a divatüzletnek is.
- Honnan jött ez a varázsló? - kérdezte Tom kíváncsian. - Még sohasem hallottam róla.
- A Zsebpiszok közben azt beszélik, hogy ő az a mágus, aki elkészítette a három halálereklyét, amelyekről a három fivér legendája tesz említést. Különös szerzet. Én még nem jártam nála, de nektek bátran ajánlom, hogy nézzetek be a boltjaiba. Állítólag halálfaló álarcokat és különleges varázspálcákat is készít.
- Van kedved hozzá, Layla? - fordult felém Tom, mire én igenlően bólintottam.
Tom kifizette a fagylaltokat, aztán elmentünk a Borgin és Burkes boltba. Odabent egy középidős, fekete mágus és Phil Roose tartózkodott. Mordekaius gonoszan elmosolyodva így szólt hozzánk:
- Vártam a napot, hogy eljöjjetek hozzám - szólt meleg hangon. - Jól ismerlek téged, Voldemort.
- Te vagy a három fivér történetének legendás alakja? - kérdezett vissza kimérten.
- Ha nem én volnék, akkor nem léteznének az ereklyék - válaszolta, majd így folytatta:
- Sok mindent kell még megbeszélnünk egymással, de most inkább nézzetek szét a boltomban. Legyetek a vendégeim!
- Honnan ismer ez a mágus téged? - kérdeztem Tomtól, aki így felelt:
- Még nem tudom, de hamarosan kiderítem.
- Miről szól a három fivér története, és mik azok a halálereklyék? - tettem fel a kérdést Mordekaiusnak, aki így válaszolt:
- Szeretsz mágusregényeket olvasni? - kérdezte barátságosan. - Sok könyv kikölcsönözhető a Roxfort könyvtárából, de van néhány régi história, amiket csak híres varázslók vagy boszorkányok birtokában találhatsz meg. Egy mágusnak az egyik legfontosabb eszköze, hogy tökéletesen tájékozott legyen.
- Köszönöm a segítségét - feleltem, és akkor elhatároztam, hogy teljes mértékben belemerülök a varázsvilágba, hogy mindent tudjak.
Ha más nem ad számomra konkrét választ, akkor nekem kell kiderítenem az igazságot. Tommal együtt körbenéztünk a boltjában, ahol varázslatos bútorok és mágikus eszközök voltak. A polcokon pedig ijesztő halálfaló álarcok sorakoztak. Mordekaius készségesen kínálgatta őket nekünk.
- Hát, nem csodálatosak? Magam készítettem őket a sötét mágusok számára. Próbáljátok fel őket bátran!
Tom helyeselve az ötletet rábeszélt, hogy próbáljuk fel őket, és vegyük meg valamennyit. Phil elénk tett egy nagy tükröt, miközben cserélgettük az álarcokat. Végül Tom vett kettőt minden típusú álarcból. Mordekaius pedig nagylelkűségből megajándékozta őt egy általa készített varázspálcával.
- Milyen varázspálcát kaptál Ollivander úrtól? - kérdezte Tomtól.
- Fűzfa pálcát - felelte.
- A tiéd milyen fából készült? - fordult hozzám a sötét mágus barátságosan.
- Az enyém mimóza fából van - válaszoltam, mire Mordekaius elmosolyodott.
- Ilyen különleges pálcát kizárólag én készítek. Őszintén örülök, hogy téged választott ki gazdájának. Az általam készült varázspálcák sokkal hatalmasabb mágikus erővel rendelkeznek, mint az egyszerűbb fajták - mondta, és pálcájának intésével készített egy újabb pálcát.
- Ez a juhar pálca - mondta, és átadta Tomnak. - Erősebb mágus leszel, ha két pálcát használsz.
- Köszönöm - felelte kajánul, miközben nézegette az új pálcáját.
Mordekaius pedig magához intette Philt és így szólt:
- Phil, ifjú barátom! Ne engedjük el a legkedvesebb vendégeinket búcsúajándék nélkül! Merope Gomold fia okosan teszi, ha összeköti életét egy ilyen elbűvölő és tehetséges boszorkánnyal.
Tom és én csodálkozva egymásra néztünk, és Mordekaius a következőket mondta:
- Az ifjú máguspár tegye le előttem a megszeghetetlen esküt. A jövőt be kell biztosítani, ha azt akarjuk, hogy az aranyvérűség fennmaradjon.
Phil helyeslően bólintott, majd megkért minket, hogy szorosan fogjuk meg egymás alkarját. Mi ellenkezés nélkül megtettük, és Mordekaius egy erős varázslattal energiabéklyóba kötötte a kezünket.
- Esküszöl-e Tom Marvolo Denem, hogy méltó utódja maradsz a Gomold családnak?
Tom megesküdött. Mordekaius ekkor hozzám fordult:
- Esküszöl-e Layla Blash, hogy örökké hűséges maradsz Voldemorthoz?
- Esküszöm - feleltem, és a béklyó egyre erősebben szorította a csuklómat.
Mordekaius feltett nekünk még néhány kérdést, majd végül ezt kérdezte:
- Megfogadod-e Voldemort, hogy a halálereklyéit nem fogod jogtalanul használni?
Tom egy percig habozott, aztán így felelt:
- Megfogadom.
- Megígéred Layla, hogy csatlakozol hozzánk?
- Megígérem - feleltem kicsit feszülten, és ekkor Mordekaius feloldotta a karunkat szorító erőbéklyót.
- Kívánok nektek további sikeres évet a Roxfortban - tette hozzá, majd elbocsájtott mindhármunkat.
Nem sokkal később vonatra szálltunk, és hamarosan megérkeztünk a Roxmorts állomásra. A thesztrálok szelíd fejhajtással üdvözöltek minket, mielőtt beszálltunk volna a fiákerekbe. Az iskola nagytermében Dippet igazgató úr beszédet tartott a diákoknak az idei Trimágus Tusáról. A versenyre eljött a Roxfortba két másik varázsló iskola is. A Bulgáriában lévő Durmstrang Mágusintézet és a Beauxbatons Mágusakadémia, amely Franciaországban található. A Durmstrangban voltak a legmagasabbak a követelmények, ezért minden hallgatónak kitűnő eredménnyel kellett kijárnia a kötelező hét évet. Ezen kívül lehetőség volt a továbbtanulásra is. Az iskola igazgatója Igor Karkarov híres volt szigorúságáról és kemény kézzel bánt a tanítványaival. A Beauxbatons élén pedig Olympe Maxime állt, aki félig óriás volt. Követelmény szempontjából azonban ő is sokat elvárt többségében lány diákjaitól. Abban az időben még vegyes iskola volt mind a Durmstrang, mind a Beauxbatons. A Trimágus Tusában is más szabályok működtek egészen 1980-ig. A vendégek megérkezése után Dippet pohárköszöntőt mondott, majd belefogott beszédébe.
- Szeretettel üdvözlöm a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola, a Durmstrang mágusképző iskola és a Beauxbatons Mágusakadémia minden diákját. Az idei évben kerül megrendezésre a varázsvilág második Trimágus Tusa versenye, amelyen hagyományosan három mágusképző iskola vesz részt. A tusára kizárólag szigorúan előírt feltételek mellett jelentkezhetnek azok, akik részt kívánnak venni rajta. Az első és legfontosabb követelmény, hogy a jelentkezőknek minimum várakozáson felüli eredménnyel kell rendelkezniük. A második kritérium, hogy elsőtől a harmad évfolyamig senki nem lehet trimágus bajnok. Ezt a veszélyekre való tekintettel törvénybe iktatta a Mágiaügyi miniszterelnök. Végső soron pedig kötelező minden iskolai házból részt vennie a tusán egy diáknak a felső évesek közül. A verseny három mágikus próbából áll, amelyeket sikeresen teljesíteni kell, ezért felhívom a figyelmét a hallgatóságnak, hogy józanul fontolják meg, hogy részt akarnak-e venni a tusán, mert a részvétel visszavonására nincs lehetőség. A tusára a mai naptól lehet jelentkezni egészen szeptember második hetéig. A jelentkezők legyenek szívesek felírni a nevüket egy darab pergamenre és dobják a Tűz Serlegének lángjába, ugyanis ez a mágikus tárgy hivatott eldönteni, hogy kik lesznek a trimágus bajnokok. A próbákon belüli feladatokról a bajnokválasztás napján Albus Dumbledore professzor úr fogja tájékoztatni a résztvevőket. Sok szerencsét kívánok mindenkinek, aki jelentkezik a tusára.
Miután befejezte beszédét megkezdődött a vacsoravendégség a nagyteremben. Az ünnepségnek este tízkor lett vége. A Roxfort diákjai megindultak a házak klubhelyiségei felé, míg a meghívott vendégeknek külön szálláshelyet biztosítottak az épület titkos szobáiban. A Mardekár ház hálókörleteihez vezető lépcső alján Tom megragadta a bal karomat és így szólt:
- Menjünk az alagsorba és nézzük meg, hogy kikeltek-e már a sárkányok - mondta, mire én beleegyezően bólintottam.
Lesurrantunk az egyik pincehelyiségbe, ahol hamarosan megjelent előttünk a Szükség Szobájának ajtaja. A kandalló körül egymás mellett sorakoztak a sárkánytojások, és a tűz fölött hangos reccsenésekkel kikelt Magyar Menydörgő sárkány. A szétrepedt tojáshéjak közül kidugta fejét egy koromfekete sárkánygyík, amelynek aranysárga szemei és bronzvörös szarvai meg faroktüskéi voltak. Tágas orrlukjaiból sűrű lángokat fújt ki, miközben éles fogainak csattogtatásával jelezte farkaséhségét. Akkora volt, mint egy kisebb kutya. Én viszolyogva közelítettem felé, majd Tom óvatosan végighúzta jobb mutatóujját a hátán és kivette a kandallóból.
- Legyen a neve Tűzvillám - felelte, és karjaiba vette a vérszomjas fenevadat.
- Mi lesz, ha mégis megtudják, hogy kikeltettünk egy sárkányt és egy tucatnyit itt őrzünk? - néztem rá aggódva.
- Gondoskodok róla, hogy ne jöjjenek rá a titkunkra - válaszolta magabiztosan, aztán kivett a zsebéből egy vászonrongyba csavart, nyers marhahús darabot és megetette vele a sárkányt.
- Fel akarod használni Tűzvillámot a tusához? - kérdeztem.
- Könnyen lehet, hogy szükségünk lesz rá, ha sárkányok ellen kell megküzdenünk - felelte kajánul, és rárakta a tűzre a kandallóhoz legközelebb lévő tojást.
Abból fél óra alatt ki kelt egy Norvég Tarajos sárkány. Ez a példány sokkal szelídebb volt, mint a Magyar Menydörgő, ugyanakkor nagyon hasonlított rá. Finoman megfogtam és magamhoz vettem.
- Legyen a neve Tüskéslándzsa - mondtam, és Tom egyetértően bólogatott.
- Minket nem fognak bántani a saját sárkányaink - tette hozzá, majd velük együtt elhagytuk a Szükség Szobáját.
Észrevétlenül felosontunk a legfelső toronyba, ahol elengedtük a sárkányokat. Tűzvillám és Tüskéslándzsa szárnyaikat próbálgatva elrepültek a sötétben a Tiltott Rengeteg felé. Reméltem, hogy Tomnak igaza lesz, és valóban nem talál rájuk a tanárok közül senki.
Másnap tanítás után követtük a többieket a nagyteremben, és beledobtuk nevünket a serlegbe. Tom mindenáron részt akart venni a tusán, és rávett, hogy én is csatlakozzak a jelentkezőkhöz. Hamarosan elérkezett a bajnokválasztás napja, és a Roxfort diákjai a meghívottakkal együtt összegyűltek a nagyteremben. A tanári gárda és a két másik iskola igazgatója helyet foglaltak a nagyasztalnál, ahol Dumbledore professzor így szólt a hallgatósághoz:
- Elérkezett végre a bajnokválasztás napja. Akinek a nevét kiadja a serleg lángja, az kiválasztott lett és részt vehet a Trimágus Tusán.
Egy varázslattal eloltott minden gyertyát a teremben, és a Tűz Serlegének kékes lángja fellobbant. Kisvártatva egy füstölgő pergamen darab jött elő a mágikus tűzből. Dumbledore kezébe vette a cetlit, majd így szólt:
- Az első bajnok a Durmstrang legkiválóbb varázslótanonca, Luben Krum!
Szavára előlépett egy fiatal varázsló. Dumbledore kezet szorított vele, és átadta neki a pergament. Ő volt Viktor Krum édesapja, aki 1976-ban látta meg a napvilágot Bulgáriában, és később maga is jeles tagja lett a Durmstrang Mágusintézetnek. Ezután következett egy Luben korabeli fiú a Beauxbatonsból.
- A második kiváló tehetséggel megáldott bajnokunk a Beauxbatons Mágusakadémia növendéke, Julien Niel! - harsogta, majd meggratulálta az odajövő diákot.
A serleg ekkor kidobta az első roxfortos diák nevét. Egy mardekáros neve állt a pergamenen.
- A harmadik szerencsés kiválasztott Tobias Piton! - mondta Dumbledore, majd egy komor tekintetű, éjfekete hajú diák jött oda, és átvette tőle a cetlit.
A bajnokok kiválasztása eltartott egy óráig, míg végül a serleg lángjai kivetették az utolsó versenyző nevét. A pergamen darabon furcsamód két név állt. Dumbledore döbbenten kézbe vette, és a következő neveket olvasta rajta:
- Layla Blash - mondta, és megfordította a papírt, amelynek hátuljára ez a név volt írva:
- Tom Marvolo Denem - olvasta, és magához hívott minket.
Miután átvettük a papírt a professzor kikérte Dippet véleményét, aki szerint a serleg véletlenül adta ki együtt a nevünket. Az igazgató úr kijelentésével le is volt zárva az ügy, és gond nélkül részt vehettünk a Trimágus Tusán. Ezt követően minden kiválasztott diák kiállt a tanári asztal elé. Negyvennyolc versenyző volt. Tizenhat a Roxfortból, és ugyanennyi a Durmstrangból, meg a Beauxbatonsból. A negyediktől a hetedik évfolyamig a négy házból részt vett a tusán egy-egy diák. A másik két varázsló iskolában ugyanezek a szabályok érvényesültek. Dumbledore professzor pedig tájékoztatott minket a tusa első próbájáról.
- Őszintén gratulálok minden kiválasztott trimágus bajnoknak. Az első próbát a holnapi napon kezdjük, amelyben minden egyes versenyzőnek találnia kell az iskola falain belül egy különleges varázserejű tárgyat. Az a bajnok, aki elsőként juttat el az igazgató úr szobájába egy mágikus eszközt, az nagy előnnyel tovább léphet a második próbára. A feladatot azonban határidőn belül kell teljesíteni, ezért ha valaki túl lépi a megadott időpontot vagy nem tud felmutatni egy rendkívül értékes tárgyat az nem felelt meg a tusa követelményeinek és kiesik a versenyből. Az iskolában tökéletesen tájékozottnak kell lenni, és ismerni kell minden egyes titkos helyiséget és rejtett folyosót. Itt ugyanis keresés közben figyelni kell a különböző veszélyekre, mint az épület kísérteteire és az egyéb csapdákra. A kiinduló pontok az épület házainak klubhelyiségei lesznek. A tusához szükséges öltözéket reggel a prefektusok fogják szétosztani a trimágus bajnokok között. Minden versenyzőnek ajánlom, hogy pihenje ki magát a holnapi próbára.
Azzal elbocsájtotta a csapatokat, és nem sokkal ezután mindenki átvonult a nagyteremből a hálókörletekbe. A mardekárosok klubhelyiségében Tom elővett talárjának zsebéből egy gondosan összehajtogatott térképet és felém nyújtotta.
- Ez a Tekergők térképe - mondta. - Ennek segítségével garantáltan nem fogunk eltévedni az épületben.
- Honnan szerezted? - kérdeztem.
- A könyvtárból - felelte. - Ez megmutatja az iskola minden egyes zegzugát. Ilyen varázstérképet bárki készíthet.
- Van ötleted, hogy miket keressünk a Roxfortban?
- Nincs, de hallottam pár különlegességről, amelyeket ügyesen fel fogunk kutatni holnap. Addig is álmodj szépeket - mondta, aztán mosolyogva kacsintott egyet.
Másnap korán reggel megkezdődött az első próba. Tom segített felvenni a versenytaláromat, amelynek méregzöld szegélye megegyezett a Mardekár ház talárjával. Az iskolai házak klubhelyiségeinek bejárati ajtainál felsorakoztak a diákok évfolyamonként. A meghívottak a nagyteremből indultak el, ahol a Durmstrang igazgatója így szólt tanítványaihoz:
- Büszke fiaim! Számotokra ez az első alkalom, hogy részt vesztek a Trimágus tusán, amelyet minden ötvenedik évben rendeznek meg a varázsvilágban. Elvárom, hogy mindannyian győzzetek és mutassátok meg, hogy a Durmstrangnál nem létezik erősebb mágusintézet a világon!
A versenyzők felemelték pálcájukat és kórusban harsogták a győzelem szót. Ezután Olympe Maxime úrhölgy mondott beszédet a Beauxbatons növendékeihez.
- Minden diák, aki Franciaország legnagyobb hírnévnek örvendő Mágusakadémiájának jeles hallgatója a Trimágus tusa első bajnoka kell, hogy legyen. Senki nem veszítheti el közületek a versenyt! Az én iskolámban tűrhetetlen a szégyenteljes vereség! Feltétlenül győznötök kell!
Kemény szavaira a diákok engedelmesen meghajoltak, és ígéretet tettek az igazgatónő előtt, hogy győzni fognak. Dumbledore vezénylésével megkezdődött az első próba, és a versenyzők nekivágtak a Roxfort kacskaringós folyosóinak. Tom utolért az első emeleten, és ravaszkásan így szólt:
- Dumbledore nem fog rájönni, hogy összedolgozunk - vélte magabiztosan, aztán szétnyitotta a Tekergő térképet és így folytatta:
- A pergamenen minden egyes lábnyom mellett megjelenik egy személynév, ezért tudni fogjuk, hogy kik vannak a közelünkben. Ezen rajta van a mi nevünk is. Van már ötleted, hogy mit keressünk a suliban?
Én meredten néztem magam elé, és próbáltam visszaemlékezni, hogy beszélt-e nekem valaki különleges erejű tárgyról. Végül eszembe jutott, mit mondott nekem Firenze, amikor megajándékozott az életelixírrel.
- Negyedikben hallottam a Bölcsek kövéről. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon értékes tárgy lehet, de nem tudom, hol tartják. Nem biztos, hogy az iskolában van.
- Nézzünk utána és győződjünk meg róla - mondta elégedetten, és elindultunk felfelé a lépcsőn.
Tom javaslatára felmentünk a harmadik emeletre. A Tiltott folyosó elején állt a Púpos boszorka szobra, amely mögött egy titkos átjáró a Roxmorts faluba vezetett. A végében pedig Hagrid háromfejű kutyáját, Bolyhoskát tartották. Ezen kívül itt volt a másik Gyengélkedő, a bűbájtan terem és a Trófeaterem, ahová kizárólag tanári engedéllyel lehetett belépni. Tom egy ajtónyitó varázslattal belépett a terembe, ahová követtem őt. Odabent szép kristályüvegek mögött tartották a különböző díjakat, kviddics érméket, serlegeket és a különleges, lovagi páncélzatok galériáját. Tom árgus szemmel végignézte az összes értékes eszközt, majd így szólt:
- Reméltem, hogy a Bölcsek kövét is itt találjuk, de csalódnom kellett - felelte elsötétült arckifejezéssel.
- Lehet máshol is az a kő - mondtam nyugtatgatva. - Mi van, ha az igazgató a saját szobájában őrzi?
- Erre nem is gondoltam, de lehetséges - felelte egyetértően.
Ekkor átsuhant a falon egy fiatalkorú férfi szelleme, aki így szólt hozzánk:
- Mit kerestek itt, mardekárosok? - kérdezte bosszúsan. - Lopni akartok a trófeák terméből? Hát, abból nem esztek!
E szavakkal eltűnt előlünk, én pedig kérdően néztem Tomra.
- Mi volt ez, Voldemort?
- Találkoztunk az első ellenfelünkkel, aki meg akarja hiúsítani, hogy győzzünk a próbán - mondta kimérten, majd intett felém, hogy mihamarabb hagyjuk el a termet.
Amint kiléptünk a folyosóra a szellem ismét megjelent, és ezúttal magával hozott egy segítőtársat. Egy fiatal szellemnő kíséretében jött vissza.
- Ezzel a kísértetnővel már találkoztam - feleltem és vad indulat fogott el.
- Ezt keresitek? - szólt komoran, és megmutatta nekünk a Bölcsek kövét, amelyet a jobb kezében tartott.
- Ki az ördög vagy te? - kérdezte Tom gyűlölködve, mire a nő így felelt:
- Én vagyok a Szürke Hölgy - felelte. - A nevem Hollóháti Heléna, és nem hagyom, hogy Mardekár Malazár vére megkaparintsa a Bölcsek kövét.
- Miről beszélsz? - kérdeztem megdöbbenve.
A Szürke Hölgy éppen válaszolni akart, mikor Tom feléje küldött egy átkot, amelynek következtében kiejtette a követ a kezéből.
- Hozd vissza, Hóborc! - utasította a másikat, aki villámgyorsan suhant a padlószőnyegen guruló varázskő után.
Én az utolsó pillanatban kimondtam a következő varázsigét:
- Invito! - kiáltottam, és a Bölcsek köve egyenesen a kezembe repült.
- Rohanj a hetedik emeletre! - üvöltötte Tom, miközben különféle varázslatokkal próbálta elüldözni a két szellemet.
- Nem menekültök! - sziszegte Heléna és újra támadni készült.
A falon hirtelen átjött egy gonosz arcú szellem, aki útját állta a Szürke Hölgynek.
- Épp jókor érkeztél, Véres Báró! Végezz ezzel a két ártószellemmel! - mérgelődött Tom, és utánam rohant az ide-oda imbolygó lépcsőn.
Heléna azonban erősebb volt minden itt élő kísértetnél. Amíg a Véres Báró Hóborcot üldözte, addig ő követett minket a hetedik emeletre. Amikor feljutottunk én kimerülten támaszkodtam neki egy szobornak, és közben szaporán vettem a levegőt. Tom megfogta a karomat és így szólt:
- Nem állhatunk meg! Be kell jutnunk az igazgatói irodába!
- Nem követ minket valaki a többiek közül?
Tom előkapta a térképet és gyorsan átvizsgálta. Szerencsénkre senki nem volt a közelünkben. Amikor odaértünk az igazgató irodájához Tom ijedten a fejéhez kapott.
- A pokolba! Ha nem tudjuk a belépési jelszót, akkor nem tudunk bejutni az irodába!
- Hol tudnánk utána nézni? - kérdeztem feszülten.
- Dumbledore irodájában - mondta. - Ő tudja az összes belépési jelszót minden helyiségbe. Gyerünk!
Azzal futni kezdtünk a lépcsők irányába, amikor váratlanul ott termett előttünk Hollóháti Heléna, és így szólt hozzám:
- Layla! Ha segítesz Voldemortnak és nem adod át a követ, akkor a te életednek is véget vetek!
- Avada Kedavra! - ordítottam, és ráküldtem Helénára a gyilkos átkot.
Ő az utolsó pillanatban elkerülte a varázslatot, amely eltalálta a szemközti falon lévő egyik kép portréját. Az átok becsapódásának következtében a festmény elsötétült, és a benne lévő idős varázsló halott arccal ült karosszékében. Tom pedig a következő varázsigét mormolta:
- Glisseo! - kiáltotta, és a lépcsőfokok egy hosszú csúszdává alakultak.
Mögém ugrott, majd átfogott a derekamnál és szorosan egymásba kapaszkodva lecsúsztunk a himbálódzó csúszdán. Amint visszaértünk az első emeletre berontottunk az átváltoztatástan terembe, és kapkodva kutakodni kezdtünk Dumbledore iratai között. Tom végül rábukkant egy golyhó papírra, amelyen a következőt olvasta, mielőtt megcserélődtek volna a betűk.
- Citrompor - mondta, és megtörölte verejtékes homlokát. - Ez lesz az!
- Reméljük, hogy sikerült leráznunk a Szürke Hölgyet - mondtam, és sietve indultunk kifelé az irodából.
Az iroda ajtaja előtt azonban megjelent Hóborc, akinek nagy nehezen sikerült eliszkolnia a kegyetlen Véres Báró elől.
- Megfogtok fizetni mind a ketten, amiért átkot mondtatok Hollóháti Helénára! - morogta, és egy ártó varázslatot készült ránk küldeni.
Ekkor hirtelen sűrű, fekete füstgomoly tört elő a medálomból, amelyet az első próba alkalmából vettem fel. A következő percben Mary Denem arca jelent meg előttünk, aki villogó szemekkel kővé dermesztette Hóborcot. Nem ismertem fel, hogy ez ő, és nem is tudtam, hogy mi történik. Olyan volt, mintha megbabonáztak volna. Mary dolga végeztével visszaszállt a medálba, és én Tommal együtt visszasiettem Dippet irodájába, ahová most már sikerült bejutnunk. Mi voltunk az elsők, akik beléptek az igazgató szobájába egy valódi, mágikus tárggyal. Dippet jelenleg nem tartózkodott bent, mivel csak a próba végén megy ellenőrizni, hogy ki, mit helyezett az asztalára. Tom ezúttal nem szólt róla, hogy ellopott Dumbledore irodájából egy önoltót, amelyet titokban talárja zsebébe rejtett. Én elővettem a Bölcsek kövét, és ráhelyeztem az íróasztalra.
- Sikerült, Voldemort - mondtam elégedetten. - Mi nyertük meg az első próbát.
- Gyere, menjünk le a nagyterembe - indítványozta, és ráhelyezte kezét a vállamra. - Már korog a gyomrom az éhségtől, és nagyon szomjas vagyok. A versenyből még hátra van húsz perc, amely alatt költsük el a reggelinket.
- Jó, menjünk - egyeztem bele, és kézen fogva leballagtunk a földszinti nagyterembe, ahol farkaséhesen ültünk az egyik nagyasztalhoz.