3. Fejezet - Harry Potter Fansite

3. fejezet

A legsötétebb praktika

Albus Dumbledore professzor átváltoztatástan órája az első alkalommal elnyerte a tetszésemet, akárcsak Lumpsluck tantárgya. Korban közel állt Dippet igazgató úrhoz és a varázsvilág egyik legismertebb alakja volt. Nagyobb hatalommal rendelkezett, mint bármelyik mágus, ezért az iskola valamennyi diákja tisztelte őt. Osztálytársaimtól azt hallottam, hogy Tom és a professzor nem jöttek ki jól egymással, aminek többek közt a stréberség, meg a hamisság volt az oka.

Dumbledore két órája negyed tizenegytől negyed egyig tartott. Az ebédidő pontban egykor kezdődött a nagyteremben. Szerettem ott lenni, mivel akkor mindenki bárhol helyet foglalhatott és nem kellett kötelezően a saját házunkba tartozó diákokkal egy asztalnál étkeznünk. A griffendélesek közé ültem, ahol találkoztam Edwarddal.

- Szia - örült meg nekem, amikor meglátott - tetszettek az első órák?

- Igen, érdekesek voltak. Horatius Lumpsluck és Albus Dumbledore nagyon szimpatikusak - feleltem.

- Azt elhiszem - bólintott vidám arckifejezéssel. - Ők ketten a legjobb tanárok az egész Roxfortban.

- Neked kivel voltak óráid? - kérdeztem.

Edward megtörölte száját egy szalvétában és éppen válaszolni akart, mikor leült mellém Tom egy furcsa kis dobozzal a kezében.

- Ezt neked hoztam - mondta és átadta nekem az ajándékot.

- Kössz, Tom - feleltem elmosolyodva. - Mi ez?

- Csoki béka. A dobozban lévő kép egy híres varázslót vagy boszorkányt ábrázol. Én folyamatosan gyűjtöm őket.

- Hát, te meg ki vagy? - nézett rá Edward féltékenyen. - Mit akarsz a barátomtól?

- Tom Denem vagyok, a Mardekár ház prefektusa - válaszolta utálkozva. - Vigyázz a szádra, muglibarát!

- Fiúk! - szóltam rájuk feszülten. - Ne civódjatok miattam!

- Azt hiszem, felmegyek a hatodik emeleti vécébe hányni - vicsorgott Tom és felállt az asztaltól.

Bocsánatot kértem Edwardtól, majd utána siettem a folyosóra.

- Tom! Félreértetted a helyzetet! Edward Miller a muglik világában az egyik közvetlen szomszédom. Kisgyerekkorunk óta ismerjük egymást, de hidd el, hogy csak barátság van köztünk!

- Te szórakozol velem?! - vágott vissza dühödten. - Úgy bájcsevegtél vele, mint egy hősszerelmessel! Milyen nyálas!

- Ne rontsuk el a kapcsolatunkat egy nevetséges incidens miatt! - folytattam és próbáltam megértetni vele magam. - Számomra Te többet jelentesz bárkinél, különben nem viszonoznám ilyen őszintén a barátságodat.

Tom erre nem felelt semmit, hanem mélyen a szemembe nézett. A tekintetéből ítélve úgy tűnt, hogy megenyhült a válaszomtól, ezért reméltem, hogy kibékül velem. A következő percben oda jött hozzánk az igazgató és így szólt hozzám:

- Layla Blash! - intett felém. - Megkérem, hogy végezzen el egy fontos feladatot, ami az intézményünk kulcs és háztájőrzőjének, Rubeus Hagridnak a munkájával kapcsolatos.

- Rendben - feleltem, aztán Tomra néztem, aki rosszkedvűen eloldalgott a közelünkből.

- Hagrid a legendás lények terén járatos varázsló,  ő fog segíteni Önnek  majd.

- Köszönöm, professzor úr - mondtam, majd útbaigazítást kértem tőle a Roxfort melletti Tiltott Rengetegbe.

A konfliktus után Edward szomorkás arccal hagyta el a nagytermet és a Mardekár ház klubhelyisége felé vette az irányt. Az alagsori folyosó nyüzsgött a hugrabugos diákoktól és Edward szerencséjére a mardekárosok házának klubhelyiségébe vezető bejárati ajtó tárva nyitva volt. Nem vette észre, hogy Tom mindvégig a nyomában járt és árgus szemekkel figyelte őt. Amikor a hálókörletekhez ért vette a bátorságot és besétált a negyedikes lányok tanulószobájába. Odabent nem volt senki. Az ebédidő még tartott, így érthető volt, hogy nem lepték el a diáklányok a hálókörletet. Edward az ágyamhoz lépett és leült a szélére. Clio előbújt alóla és dorombolva felugrott hozzá. Rá mosolygott a cicámra, elővett zsebéből egy szív alakú tárgyat és elrejtette a párnám alá.

- A gazdád és én olyan jó barátok vagyunk, mint Te meg ő. Remélem, hogy ezt a köztünk lévő szeretetet senki nem fogja szétrombolni.

Clio bájos macskaszemeivel reá bámult, majd mérgesen fújni kezdett. Edward félre fordult és meglátta Tomot, aki gonoszan mosolyogva közeledett felé.

- Tom! - állt fel döbbenten. - Mit keresel itt?

- A konfliktusunk után világossá vált számomra, hogy ha egy közös baráton osztozkodunk, akkor egyikünk végül kiszorul ebből a körből. Layla olyasmit mondott nekem, amiért jobbnak látom megőrizni a vele való kapcsolatomat és eltávolítani azt, aki zavaró tényezőként áll közénk.

- Miről beszélsz? - kérdezte értetlenül.

- Eláruljam, hogy mit mondott nekem odakint a folyosón? - vigyorgott rá sunyin és a fülébe súgott:

- Avada Kedavra! - mondta ki halkan a gyilkos átkot és pálcáját Edward mellkasának nyomva egy halálos varázserőt bocsátott a fiúra, aki egy szempillantás alatt holtan esett össze a padlón.

- Veled nincs több gondom - mosolyodott el, ahogy elnézte a lábai előtt heverő halott diákot.

Clio egy kisasztalon állva dühödten fújt rá, mire kimondott egy újabb varázsigét és a cicám egy kirakatba illő rézmacskává változott. Mikor mindezt elvégezte, elővette naplóját és Edward holttestét maga után vonszolva a pincefolyosók felé vette az irányt. Ott az egyik nyirkos helyiség ajtaját magára zárta és hozzá látott a Horcrux varázslathoz. Naplóját középen kinyitotta, majd a halottat melléje helyezte a padlón. Térdre ereszkedett és a következőket mormolta:

- Horcrux Katronix! - mondta félhangosan és kitárta karjait.

Szavaira azonban nem történt semmi, s miután másodszorra is megismételte a varázsigét, a Horcrux praktika nem valósult meg. Végül harmadszorra is nekiveselkedett és emelt fővel felüvöltött:

- Horcrux Katronix! - ordította, ahogy csak a torkán kifért.

Edward élettelen teste fényleni kezdett, mint a Nap és Tom éjfekete szemeiben lángok csillantak fel. A holttestet körülölelő fény átkúszott rá és végül kígyó alakban behatolt a naplóba, amely azonnal összecsukódott. Tom szapora lélegzetvétellel feltápászkodott és Edward pálcáját úgy helyezte jéghideg kezeibe, mintha önmagával végzett volna. Óvatosan felvette naplóját a földről és hóna alá csapva kisietett a pincehelyiségből, nehogy valaki meglássa és lebukjon.

Én ezalatt Rubeus Hagrid kíséretében bandukoltam a Tiltott Rengetegben. Útközben megkérdeztem:

- Dippet igazgató úr azt mondta, hogy Ön a legjártasabb a legendás lények terén. Megkérdezhetem, hogy milyen vadakkal dolgozik?

- Ez az első jószág, amit az iskolához tartozó Három seprű nevű kocsmában vettem - válaszolta barátságosan. - Bolyhoska egy három fejű kutya, aki nagy hasznára van Dumbledore professzornak.

- Még sohasem láttam ilyen különleges állatot. Azt hiszem, sokat fogok tanulni Öntől Hagrid úr.

- Tegeződjünk nyugodtan - legyintett nevetve.

Én elmosolyodtam, majd csodálkozva emeltem tekintetemet az egyik közeli fánál bóklászó, furcsa teremtményre.

- Mi ez? - kérdeztem Hagridot, miközben lassítottam a lépteimet.

- Egy thesztrál - felelte. - Ha az ember ilyet lát az mindig rosszat jelent.

- Ez mit jelent?

- Ha valaki elveszít a szerettei közül valakit, akkor megkapja annak képességét, hogy láthassa ezt a lényt.

Szavaira rossz előérzetem támadt, mintha megéreztem volna Edward halálát. Egy utazó érkezését vártuk, aki egy zsebében rejtegetett pókot hozott magával. Az erdő szélére kiérve újdonsült ismerősöm megmutatta nekem az unikornisokat, amelyek olyan fehéren világítottak, mint a Hold az égen. Bent az erdő közepén találkoztunk a kentaurok vezérével, Firenzével, aki régi barátja volt Hagridnak.

- Szervusz, Firenze - köszönt rá Hagrid. - Hallottam, hogy az utóbbi időben kerülöd az óriások területét.

- Az óriások egy ideje veszélyesekké váltak. Jobb, ha a fajtársaimmal együtt távol tartom magam tőlük. A vérfarkasok haragították meg őket, akik unikornisokra vadásznak.

- Ő itt Layla, aki új diák a Roxfortban - mutatott be a kentaurnak.

- Layla - ismételte meg a nevem, miközben kedvesen rám mosolygott. - Egyszer azt kértem Albus Dumbledortól, hogy jóslástant taníthassak az iskolában. Bizonyos mértékben ez a szakterületem és már előre kijelentem, hogy Te hasonlítasz egy olyasvalakire, aki legyőzi a gonoszt és világunk legismertebb varázslója lesz. Ám azt is látom, hogy rád nagy megpróbáltatások várnak.

Különös beszédére nem tudtam mit felelni, de érzékenyen érintett. Firenze odabaktatott egy tölgyfához, amelynek odújából kivett egy pici üvegcsét. Ezüstösen fénylő folyadék lüktetett benne.

- Ebben az üvegcsében életelixír van, ami a Bölcsek kövéből származik. A kőről nem beszélhetek többet, de azt elmondom, hogy ha ezt az elixírt unikornis vérrel hinted meg és beleöntöd egy megfelelő tárgyba, akkor a mágikus folyadék megmutatja neked, hogy kiben bízhatsz és ki az, aki hamis hozzád. Valahányszor kapcsolatba kerülsz valakivel, a tárgyban lévő elixír aranysárga fényben világítani kezd. Ha jó szándékú az illető, akkor a folyadék ereje által a tárgy könnyű lesz, mint a hippogriff tolla. Ha azonban gonosz lélek van a közeledben, akkor megnehezedik, akár az ólom és fullasztó érzést vált ki. Használd okosan és vigyázz rá! Sok diák kezébe adtam ilyet, hogy jó szolgálatot tegyen a sötét erők elleni küzdelemben.

- Köszönöm, Firenze. Ígérem, hogy szerzek hozzá unikornis vért és használni fogom, amikor csak szükségem lesz rá - feleltem és átvettem a felém nyújtott üvegcsét.

Firenze kedves szavakkal búcsút vett tőlünk, mi pedig hamarosan találkoztunk azzal a messzi földről jött idegennel, aki meghozta a különleges pókot. Hagrid szenvedélyesen gyűjtögette a legendás lények különböző fajtáit, s évekkel később egy norvég tarajos sárkányt is szerzett magának.   

Nem sokkal ezután Dumbledore a Griffendél ház ötöd éves tanulóinak tartott átváltoztatástan órát. Edward Millert névsorolvasás nélkül hiányolta az órájáról, ezért megkérte a diákprefektusukat, hogy nézzen utána a fiúnak. Az illetőt David Rexnek hívták, aki jó barátja volt Edwardnak elsős koruktól kezdve. Tartott tőle, hogy valami baj történt és az épület felkutatását az alagsori pincehelyiségekben kezdte. Végigjárta a sötét folyosót, majd egyenként nézte át a termeket. Végül az utolsóban találta meg őt holtan heverve a nedves kőpadlón. Könnyes szemmel magához ölelte és tüstént jelentette Dumbledorenak a tragédiát. Én és Hagrid alkonyat felé érkeztünk vissza a Roxfortba. A kapuban tanárok és diákok tucatjai kóvályogtak, s én csodálkozva kérdeztem meg az egyik hugrabugos diákot, hogy mi történt.

- Mi történt, hogy a fél iskola kint áll a főbejárati ajtó előtt? - kérdeztem a fiatal lánytól.

- Edward Miller, az egyik ötöd éves a Griffendél házból meghalt - zokogta vékonyka hangon.

- Tessék?! - néztem rá rémülten és nem akartam hinni a szavának. - Az nem lehet!

Felrohantam Dippet irodájába és könnyes szemmel megtudakoltam tőle, hogy igaz-e a hír Edwardról. Az igazgató úr azt mondta, hogy nem tudni pontosan, hogy mi történt a fiúval, de minden jel arra utal, hogy kimondta önmagára a gyilkos átkot. Képtelen voltam elhinni, hogy öngyilkosságot követett volna el magán egy olyan ember, akit majdnem húsz éve ismertem és tudtam róla mindent a családi hátterét és a személyiségét illetően. Biztosra vettem, hogy valaki végzett vele, de nem gyanakodtam Tomra. Nem ismertem őt annyira, hogy ekkora gaztettet feltételeztem volna róla, bár David Rex elsőszámú gyanúsítottja ő volt. Edward temetéséből és a róla való megemlékezésből nem csináltak akkora ügyet, mint Cedric Diggory halálából, aki ötven évvel később került a Roxfortba. Dumbledore professzor egy nappal később hazaküldte a holttestét Londonba, ahol szülei meghasadt lélekkel búcsúztak tőle. Aznap este képtelen voltam aludni, ezért az alagsorban található konyhafolyosón bánattól űzetve kóvályogtam. Egyszer csak egy sötét árnyék jelent meg mögöttem a falra vetülve. Tom volt az színlelt együttérzéssel az arcán.

- Layla - lépett hozzám meleg hangon. - Hallottam, hogy mi történt Edwarddal. Fogadd, őszinte részvétemet!

- Köszönöm - feleltem keserűen. - Képtelen vagyok elhinni, hogy meghalt. Életvidám fiú volt. Semmi oka nem volt rá, hogy öngyilkos legyen. Biztosra veszem, hogy megölték.

- Ha valakit régóta ismersz az nem garantálja, hogy tökéletesen jól ismered - világosított fel egyben önmagával kapcsolatban is ezzel az okos válasszal.

- Egy nap megtudom, hogy ki tette ezt vele - feleltem határozottan és ő ezt válaszolta:

- Ha megtudod, hogy ki ölte meg azzal már nem segítesz rajta - mondta kicsit ingerlékenyen, majd ezzel folytatta:

- A múlton túl kell lépned, Layla. Én is feldolgoztam anyám halálát.

- Igazad van - láttam be végül. - Ő rajta már úgysem tudok segíteni.

- Gyere ide! - nyújtotta felém a karjait és szorosan magához ölelt.

Egy fejjel magasabb volt nálam és én könnyes szemmel döntöttem neki fejemet a jobb vállának.

- Ne búsulj! Holnap, amikor felébredsz már nem fog kínozni ez a fájdalmas emlék. Holnaptól minden másképp lesz. Holnaptól olyan erők fedik fel előttünk hatalmukat, amelyekről más varázslók csak álmodni mernek.

Hosszú percekig álltunk összeölelkezve a folyosó kellős közepén. A falon lévő festményekből kikukucskáló portrék varázslói és boszorkányai boldogságtól sugárzó tekintettel mosolyogtak felénk és suttogva megjegyezték:

- Milyen bájosak együtt! Igazi diákszerelem.

Éjfél körül visszatértem a házunk klubhelyiségébe, ahol rémületes látvány fogadott. Cliot rézdísztárggyá változva találtam meg a kisasztalon. Óriási szerencsém volt, hogy Dumbledore órája az első tanítási napon volt, aki első varázslatként megmutatta nekünk hogyan lehet állatokat különféle dísztárgyakká, de legfőképpen talpas pohárrá változtatni. Egyetlen varázsige szolgált ehhez a praktikához, amit ha újra kimondunk, az állat visszanyeri eredeti külsejét. Feszülten változtattam vissza a cicámat, aki ijedten az ölembe ugrott. Sokáig simogattam őt az ágy szélén ülve és közben könnyes szemekkel Edwardra gondoltam. Eszembe jutott az erdő szélén látott thesztrál, amely jelezte számomra a Miller fiú halálát. Mikor lefekvéshez készülődtem megigazítottam az ágyamon a lepedőt. Felemeltem a párnámat és megláttam a szív alakú tárgyat, ami egy vékony aranyláncra volt felfüggesztve. Először nem tudtam eldönteni, hogy ki rejthette a párnám alá, de mivel Tom nem beszélt róla, biztos voltam benne, hogy Edward járhatott a szobában. A szív szétnyitható volt és a közepén egy átlátszó kör állt. Hirtelen ötlettel elővettem a Firenzétől kapott üvegcsét és beleöntöttem az elixírt. Letettem az éjjeliszekrényemen lévő óra mellé, majd rövid virrasztás után összehúzta szemeimet az álom.